Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vonzalmat érzek az egyik diákom iránt. Vajon ő észrevette, és hogy tudnám eltakarni?
Ebben az évben kezdtem középiskolában tanítani, és vonzódom az egyik diákomhoz. Próbálom nem kimutatni. Nem célozgatok, nem szentelek neki több figyelmet a többi diáknál. Észrevettem már, hogy órán ő is többször mélyen a szemembe néz, és én állom a tekintetét. Vajon ő ebből leszűrt bármit? Nagyon feszélyez ez a helyzet, emellett nem tudom róla levenni a tekintetem. A rossz indulatú válaszolóknak üzenem hogy nem vagyok sem perverz, sem pedofil.
29 F
:D
Hát én 4 évig voltam szerelmes az osztályfőnökömbe és csomószor ott voltam vele a házában (és még férje sem volt) éjfélig is kettesben de valahogy nagyokat nyelve kibírtam :D
Jó emlékek fűznek hozzá mert a sok osztálytársam kitalált egy csomó hülye történetet meg voltak azért félreérthető helyzetek. Biztos nem véletlen, hogy ennyire számított rám és bízott bennem, de soha nem mertem rákérdezni mit érez irántam. Egyszer átöltözött előttem a másik szobában úgy, hogy volt egy tükör az ajtón és abból láttam. 1000%, hogy tudott róla és direkt csinálta de nem szóltam semmit :D
Lehet nem vagyok normális.. :P De ez már 7 éve volt :)
Most nem tök mindegy az egész, ha van párod?
Ilyen béna kérdéseket már, menj aludni inkább.
Tisztelt Tanár Úr!
Gondolom, hogy ismer olyan fogalmakat, mint erkölcs, szakmai tisztesség, felelősség a diákjai iránt.
Tudja a tanári szakma attól lesz hivatás, hogy magasabb erkölcsi szinten kell művelni, mint mondjuk, ha szobafestő lenne.
Az iskolában Ön nem mint férfi, hanem mint tanár van jelen és sziveskedjen ehhez tartani magát.
Ha ez nem megy, akkor nincs helye a pályán!
Kedves Kolléga!
3 éve párkapcsolatban élsz, és mégis valaki máshoz "vonzódsz"? Persze, nem vakságot fogadtál, hanem hűséget, na de akkor is! Nekem nincs párom, de ha lenne, akkor mindenki más tiltott gyümölcsnek számítana!
Egyébként abból, amit írtál, nekem az sejlik, hogy a diákod szimplán csak udvarias; minden személyes indulat nélkül.
Arra pedig remélhetőleg emlékszel a PEPSzI-ből, hogy tanár-diák kapcsolatban mindenfajta erotika, szex, flört és efféle a legszigorúbban tiltott!
Szerintem emiatt még nem kell elítélni a kedves Kérdezőt. Itt persze mindig mindenki szent és mindent tökéletesen tud, mindig tökéletesen cselekszik. H*lyeség. A tanár is ember, és amíg nem fajul ez a vonzalom tettekké, addig ez az ő titka marad és kész.
De hogy a kérdésre is válaszoljak, szerintem nagyon semmit nem tudsz tenni ez ellen, mint várni addig, hogy elballagjon a lány. És véleményem szerint ő ebből semmit nem vesz/vett észre.
szia.megkerdezhetem hogy te hogy viselkedsz a diakoddal?
en is hasonlo helyzetben vagyok csak diakkent egoyetemen !varom valaszod!
Én sose szemeztem olyannal, aki nem tetszett. Igazából a tanáraim szemébe is csak akkor néztem, ha kérdeztek vagy fordítva. Ha sokáig néz a szemedbe az jel. Biztos, hogy majd keresi az alkalmat egy kis beszélgetésre.
Várd meg míg leballag. De szerintem kicsit flörtölhetsz vele, ha kettesbe vagyoktok és nyitott rá. Csak senki ne vegye észre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!