Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan kezeljem ezt a szakítást és most a közös munkát az expasival?
Fél évig jártam a barátommal, aztán szakítottunk (én szakítottam). Az a baj, hogy munkatársak vagyunk, így sokszor összefutok vele, és próbáltam barátságos viszonyt kialakítani vele, ő viszont nagyon undok velem. Eleinte megértettem, hogy nem tudja feldolgozni a szakítást, beszólogatott, minden ötletemet leszavazta a meetingeket, stb., de ennek már másfél éve, ő össze is jött egy lánnyal, akibe állítása szerint (meg a barátai állításai szerint is) odáig van, de velem nem rendeződött a viszonya. Mikor összejött a csajjal, odamentem hozzá, hogy végre, akkor túllépett rajtam, most mebeszélhetjük, de elutasító, bunkó stb volt. Most kaptunk egy nagy projectet, amit jövő utáni keddre kéne megcsinálni, de nagy munka és midenn nap kéne foglalkoznunk vele. Kettesben kell együtt dolgoznunk. Mit csináljak?
A srác odáig jutott, hogy egyszer nem köszönt nekem, csak a mellettem álló kollegánknak, nagyon szánalmas, de rendezni akarom valamilyen szinten az ügyet
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!