Akik fiatalon elköltöznek a szüleiktől, azok hogyan csinálják és miért szekálják azokat, akiknek nincs rá lehetőségük?

24 vagyok fiú vagyok, idén kaptam meg a diplomámat, azóta is próbálok elhelyezkedni, de még nem találtam munkát, így a szüleimmel lakom együtt.

Beleolvastam a kérdésekre és megdöbbenve tapasztalom, hogy mennyire lenézik azokat, akik 20 év felett még otthon laknak.

A fanyalgók 16-18 évesen már külön éltek. Oké, de hogyan?

ad1) Még érettségije sincs az embernek ennyi idősen, hogy tudná kitermelni az önálló életrevalót? Ha pedig a kollégiumra gondolt, az rohadtul nem önálló élet, mert így is a szüleik támogatják és még többe is kerül, mintha otthon maradna.

ad2) A lányok verik a mellüket, hogy ők már 20 évesen elköltöztek a párjukhoz és nem a szülőket zsigerlik ki. Az biztos sokkal jobb, ha a párjuknak nevezett valakin élősködnek és nem azon, aki felnevelte őket.

ad3) A szülőkön NEM élősködik a gyermek. Legalábbis az én nézetemben. Ha vállalok gyereket, akkor nem íratok vele alá egy szerződést, hogy "ugyan fiam, 20 éves korod után takarodj itthonról", hanem segítem, míg tudom. És a saját gyerekem nem egy szarkolonc, aki hátráltasson.

ad4) Mivel jobb külön lakásban nyomorogni, mint otthon kényelmesen élni? Egyedül marha nehéz egy albérletet kifizetni és fenntartani. Komoly kapcsolata sincs mindenkinek, hogy meg tudná osztani a kiadásokat és a házimunkát.

Én nem tudom, hogy hol és miből élnek ezek a válaszolók, de az én környezetemben mindenki otthon lakik ennyi idősen, max. 100-ból 1 ember teheti meg a különélést, az is szülői támogatással. Ráadásul elég, ha az 50 feletti szüleimből indulok ki, ne felejtsük, akkor még teljesen más világ volt, és ők is csak 30 évesen tudtak külön lakásba költözni, egy 50nm2-es lyukba, amibe 22 éve laknak. Szóval abszolút nem értem ezeket az embereket...