Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Bolondot csinál belőlem?
Megtetszett egy fiú a munkahelyemen, de ő most nem dolgozik mert betegszabadságon van. Néha beszokott jönni elintézni ezt-azt.
Viszonylag sokat szoktunk beszélgetni, volt is néhány olyan megnyilvánulása ami miatt azt hittem, hogy én is tetszek neki(pl mondta hogy elmegyünk majd valahova, bejön meglátogatni). Ha valami gondja van mindig engem talál meg(többnyire apróságok pl fénymásolás, amit máshol is el tudna intézni), még akkor is megtalált amikor másik épületben voltam, közben nem is szóltam neki, hogy hol leszek és random beállított.
Amikor ez az eset volt, akkor meg közölte velem, hogy a barátnőjének az anyjának elírták az adatbázisban a nevét és nem tudom-e kijavítani. Ez után egész nap magam alatt voltam és délután meg küldött egy üzenetet, hogy valamiért ma csinosabb voltam mint máskor. Formaruhánk van így minden nap ugyanabban a göncben lát szóval nem értem, hogy hogy lehetek egyik nap kevésbé csinos mint egy másik nap. Ez után meg nem bírtam tovább és sírva fakadtam.
Képtelenség eldönteni, hogy most direkt szívat, bugyuta vagy csak próbálgat. Azt se tudom rákérdezzek-e nála vagy hagyjam annyiban a dolgot, hogy lesz ami lesz.
Kollégával sosem kezdünk.
84%-os meg minden nőnemű lényre féltékeny.
Ha van barátnője, és ezt még tudomásodra is hozza, akkor ne foglalkozz többet ezzel a fiúval.
Nézd levegőnek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!