Mi a helyes döntés? Halgassak a szívemre, vagy inkább az eszemre?

Van egy leányzó az életemben, akihez elég szoros érzelmi szálak fűznek. Nem vagyunk szerelmesek, bár valahol szeretem őt, csak nem azzal a mindent elsöprő szirupos lamúrral, de nagyon jól érezzük magunkat együtt, elég szoros a kötődés, mindent megosztunk egymással, szexuális szempontból is egészen jól működnek a dolgok, néha már olyan érzésünk van, hogy úgy viselkedünk, mint egy házaspár :D Mindezek ellenére úgy döntöttünk nem mondjuk ki, hogy ez egy kapcsolat, mert a komolysága elrontana mindent.

A lánykának azonban vannak problémák az életében, amiket igyekszik megoldani, és ezekben szívesen a segítségére is vagyok, ámde most nagy dilemma elé állított. Kénytelen hazalátogatni bizonyos okiratok beszerzése miatt és felvetette, hogy tartsak vele én is vidékre. Nem szívesen engedném el egyedül egy hosszabb útra, főleg, hogy az egészségi állapota sem szugerál, de nem erős egy kicsit ilyen "nem vagyunk együtt" kapcsolat esetén, hogy máris a szülői házban töltsek egy éjszakát? Az eszem azt mondja, hogy maradjak a hátsómon, ne verjem el a lóvét az útra, hanem tanuljak itthon, végezzem a kötelezettségeimet. Ugyanakkor valószínűleg végig aggódnék érte, pláne, hogy a esedékes egy találkozója a rettegett annyával, ami valószínűleg kikészítené lelkileg. Akkor nem kellene mégis ott lennem mellette és fogni a kezét, lenyugtatni, segíteni elhozni otthonról a maradék cuccait és úgy egyáltalán támogatni őt?

Elég nagy lelki vívódás... ti mit tanácsoltok ilyen helyzetben? Érdemes ekkora áldozatot meghoznom érte???