Mi volt életed leginkább filmbe illő pillanata?

Ültem a buszon, otthonról mentem a városközpontba, leült mellém egy férfi. Jóval idősebb mint én, semmilyen arcú, dülledt szemű, nem tulajdonítottam neki nagy figyelmet. De megszólított és dumálni kezdtünk. Igazából inkább ő beszélt, én meg levettem, h kicsit őrült. Horoszkópról, sorsról dumált, meg h ki akar menni Amerikába, mert a szellemi vezetője ezt tanácsolta neki, és híres horrorfilm rendező akar lenni. Ráhagytam. Ő is a központban szállt, de vhogy leráztam. A barátnőmhöz készültem, de közben rájöttem, h otthon hagytam a gyógyszerem. Na, akkor vissza a hazafelé menő buszhoz. A csávó ott állt, ahol hagytam! És felszállt velem, és megint dumált, aztán otthon leszállt velem, és hazáig akart kísérni. De megint lekoptattam valahogy. Felszedtem a gyógyszert, és megint elindultam a központban. Ember ahol hagytam! És MEGINT felszállt velem, és ő is eljött a központig. Eddigre már picit azért paráztam, de szerencsére a barátnőmhöz vonattal mente, azoktól meg félt valamiért.(Ő mondta.)

Azóta még egyszer összefutottunk, de ekkor már nem érdekeltem, mert a "belső démonjaival" vívódott. (Megint ő mondta.)

Minden pillanat ilyen, amikor újra meglátom. :) Nem vagyunk együtt, tök reménytelen az egész. Ettől függetlenül olyan jó érzés, mikor megpillant, rám mosolyog,puszit ad, ahh... mindig filmben érzem magam ilyenkor. :D

Amúgy talán az lenne, hogy egy forró nyári estén szakadó esőben korom sötétben mezítláb rohanunk a barátaimmal a vonatpályaudvarra, hogy le ne késsük az utolsó, éjféli vonatot. :D