Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi volt életed leginkább filmbe illő pillanata?





Eszembe jutott egy abszurd barátnős sztori még pár évvel ezelőttről. Egyik nap átmentem a barátnőmhöz filmet nézni, szórakozni és egy jót beszélgetni. Később felajánlotta hogy aludjak nála, mondván hogy úgy sincsenek otthon most a szülők, így miénk az egész éjszaka. Bele is egyeztem a dologba, adott kölcsön pizsamát és egészen hajnalig fent is voltunk. Ezután kimentem a mosdóba, majd megszomjaztam és kisétáltam a konyhába hogy igyak egy kis vizet. Kinyitottam a hűtőt amikor megláttam a sötétben hogy a barátnőm valami dobozban turkál. Odamentem mögé és hülyeségből elkezdtem dobolni a fenekén. Röhögve folytattam a dobszólót, amikor a nagy dobolás közben oldalra néztem és megláttam a barátnőmet mellettem állva. Megdöbbenten állva abbahagytam a szólószámomat, ezután ijedt fejjel felállt a barátnőm húga, majd komolyan elsétált.
Ennél cikibb és abszurdabb dolog még életemben nem történt velem. A húgával azóta sem beszéltünk erről. ....De a barátnőm még máig is jót nevet rajta, pedig már nem mai sztori...:D
17/L

























Nem a Szerelem, szex témába illik, de...
Nézd meg a Fék nélkül c. filmet. Velem majdnem ugyanez történt meg, annyi különbséggel, hogy én is és a rendőr is gyalog futottunk, meg bujkáltam (csak nem a rendőrségen, hanem az árokban, este). Hihetetlen, de a rendőr még hasonlított is a filmben lévőben. Engem elkaptak, de végül nem lett belőle semmi. :D
A film nagyon sok részlete emlékeztetett az én "történetemre"... A részleteket nem mondom.





#19
Igen, örülnék neki, ha leínád :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!