Elmúlik valaha?

Hát én most tartok a 9. évnél, én szakítottam meg olyan 5 éve minden kapcsolatot, sőt azt mondtam, hogy innentől ha találkozunk, akkor nem ismerjük egymást, és ne is köszönjünk egymásnak. A csaj tiltakozott, de megvannak az eszközeim, úgyhogy keresztülvittem az akaratom. Nem volt kedvem magam az öngyilkosságba hajszolni egy reménytelen szerelemmel. Volt egy hosszú időszak (2 év), amikor nem találkoztunk, és fel tudtam épülni. Annak köszönhetően felismertem, hogy milyen hatással van rám a közelsége, vagy hát az, hogy játszadozik az érzéseimmel. Nem mondom, hogy könnyű volt, sőt, de ismertem olyat, aki hasonló szituációban öngyilkos lett, úgyhogy nekem még a jobbik utat (milyen fura, hogy már angolul gondolkodok better way) sikerült kifognom. Ha annak idején nem költözök, akkor lehet, hogy most nem írnék itt. Azóta próbálkoztam másokkal, de kudarc kudarc hátán volt az eredény. Valahogy egy ilyen csalódás után megtörik az ember, és nem szívesen enged közel magához többé senkit. Én legalábbis ezt tapasztalom. Nem hiszek már abban, hogyha szerelmes vagyok valakibe, akkor abban meg is kellene bíznom, és inkább elfojtom az érzést, és igyekszem nem tudomást venni az illetőről. Ami számomra undorító, ahogy egyesek ilyenkor a visszautasításra reagálnak, folyamatosan aláznak. Alapvetően türelmes ember vagyok, de attól tartok, hogyha egyszer nem tudom türtőztetni magam, és elmondom a véleményem róluk, akkor egy életre kárt teszek bennük.

Előbb - utóbb biztosan sikerül túllépned rajta. Bár furán hangzik, hogy dícsérem az illetőt, de én a helyedben értékelném, hogy ennyivel megúsztad, és van esélyed rá, hogy új életet kezdj valaki mással. A szerelem nem mindig a legjobb tanácsadó. 29f