Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Beleszerettem egy tanárba....

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Beleszerettem egy tanárba. Mit tegyek?

Figyelt kérdés
Már több, mint 1 éve tart ez az erős vonzalom és nem bírom. Hihetetlenül szeretem. Én 16 vagyok, ő 30. Engem konkrétan nem tanít, csak úgy kb 2 osztályt a suliból. Nálam ez nem úgy alakult ki, hogy jaj hát van egy pasitanárom és akkor elkezdek vonzódni hozzá, hanem először iskolán kívül láttam meg és már akkor teljesen belezúgtam. Nagyon rossz mindennap a suliban látni, mert tudom, hogy nem lehet semmi köztünk, de képtelen vagyok elfelejteni, mert voltam már szerelmes, de ennyire erős érzelmeket még senki sem váltott ki belőlem. A barátaim szerint nem utasítana vissza, meg örülhetne, ha szóba állnék vele. Rengeteg helyes, korban hozzám illő srác van, de egyszerűen senki sem fog meg annyira, mint Ő. Nem szoktam tinibálványokat imádni, tinifilmeket nézni, soha nem kellett még olyan, akiért vagy amiért rengetegen rajonganak. Ezért is nem értem, hogy most miért viselkedem úgy, mint egy buta tinilány. Talán mert ő sem egy átlagos ember. Imádom, szeretem, kell nekem. Verseket írtam róla, az arcképét rajzolgatom. Teljesen elrabolta a szívemet. Eddig nem hittem, hogy lesz olyan ember, akinek ez sikerül. Mit tegyek most? Képtelen vagyok elfelejteni.
2009. szept. 22. 13:47
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
79%

semmit. felejtsd el.

ezzel őt is veszélybe sodrod, mertha kapcsolatba kerül veled, kirúghatják a suliból. ezt ugye nemakarod?

kül9önbenis dupla annyi idős mint te. nincs jövőtök. próbáld elfelejteni

2009. szept. 22. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
100%

A legjobb lesz,ha elfelejted.Nem azért mondom,mert rosszat akarok neked.Én is beleestem ebbe a csapdába.Már 5 éve történt,de még mindig szeretem.Nem fojtottam el még csírájában és megtudta,hogy tetszem neki.Én is szimpatikus voltam a számára,annyira csodálatos érzés volt.Amikor szünetben járkált és rám nézett...csak mi ketten tudtuk ,hogy mire gondol.Mondjuk engem tanított is,ennyi a különbség.Órákon is mindig mosolyogtam.Ő volt az egyetlen ember,aki mindent tudott rólam.Feltétel nélkül bíztam benne.Ahogy ő is bennem.Megtörtént pár dolog,életem legszebb időszaka volt,de vége lett.Mély depresszióba kerültem,kórházba voltam.Nem akartam élni,pszichológushoz jártam...És igy 5 év után is még mindig szeretem.

Ha jót akarsz magadnak,elfojtod...

2009. szept. 22. 14:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:
91%
nekem van egy 25 éves tanárom, én 18 éves vagyok. 9 hónapja vagyunk együtt a lehető legnagyobb titokban;)
2009. szept. 22. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem felejtsd el,ennek a kapcsolatnak nincs jövője addig,amíg iskolába jársz,és nem vagy felnőtt nő!Egyrészt magad alatt vágod a fát,másrészt a pasit is kellemetlen helyzetbe hozhatod,kirúghatják esetleg.Tehát hagyj fel az álmodozással,vagy ha nem bírsz magaddal,akkor maradj az ábrándozás szintjén.Persze,nem könnyű,de szükséged lesz az önuralomra,mert csak magadnak teszel jót vele!Ő felnőtt,érett férfi már,te még gyerek vagy,szexuális kapcsolaton kívül egyébként sem tudna veled mit kezdeni,és lehet,hogy nem is akarna...Arról nem is beszélve,mennyire rizikós lenne egy ilyen kapcsolat.Titkolózás,bujkálás,stb.Az is lehet,hogy van élettársa,felesége,gyereke...Szóval,gondold át,én is csak jót akarok Neked!
2009. szept. 22. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
100%

3hónapja vagyok együtt az egyik tanárommal(titokba)!énis kétségbe voltam esve hogy pont egy tanár és pont engem is tanit!elöször úgy kezdtem hogy felvettem messengerre...aztán minden dolgot kitaláltam csakhogy beszélhessek vele...aztán megmondtam neki Á/T nagyon tetszel és szeretnék lenni veled, mégha egyébb nemis egy esélyt adott...Ő nem szeretett belém de ezért nem haragszom rá...tetszem neki és jó vagyok neki az ágyba de nem ő a nagy Ő...mostmár kezdek kiábrándúlni belőle...de még 4 évet fog tanitani...szóval rengeteg közös prorgamunk lesz...én kihasználom a helyzetet, egyszer élek és nem szeretném öregkoromra megbánni azt amit nem tettem meg:)Valószinüleg nem fog veled összejönni...de nem lehet tudni...szerintem kicsit sok az évkülönbség...

20L

2009. szept. 24. 10:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
64%

add fel, töröld ki az emlékezetedből, kezdj új életet, hagy ed a házat stb...

20/L

2009. szept. 24. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:
75%

A kölcsönös szerelem más megítélés alá esik, ilyet tudok is (18 éves lány és 23 éves tanára között, jártak is a ballagás után felvállaltan egy évig, majd szakítottak, teljesen rendben volt, tudok eg ymajdnem házassággal végződő kapcsolatról is, egy 25 éves férfitanár és végzős diákja közt) - az viszont felháborító, ha egy tanár egyoldalú kapcsolatban visszaél a diákja vonzalmával, és szexuálisan kihasználja. Még ha ez jó is a lánynak, az önértékelésével mi lesz? (Lásd a másik válaszadó esetét...)


De a Te eseted más, Téged ez a tanár nem is tanít, nem is ismered, nem foghatott meg a személyisége, ha sose beszéltél vele, csak külsőre tetszik, és belevetítesz bizonyos belső tulajdonságokat. Ez csak egy álomkép.

2009. szept. 24. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:
100%
Nem tudom hogy ezelott hany eves pasijaid voltak, de en is ismerek par olyan csajt hogy az idosebb ferfiakhjoz vonzodnak, lehet hogy te is ilyen vagy,csak meg nem jottel ra, az hogy emellet meg a tanar is csak bonyolitja a helyzetet, peldaul az en sulimban a 40 eves tanar gyereket csinalt egy 11 ikes lanynak es megtartottak azota osszehazasodtak , annyi komplikacio lett hogy a lany esti iskolaban fejezhette be az iskolat, es az utolso hozzaszolas nekem nagyon tetszik mivel nem is ismered a tanart marmint belolrol, ezert csak te kepzeled el a tulajdonsagait, es az is lehet h csak csaalodnal benne hogy megse minden rozsaszin vele, de az is lehet hogy forditva lesz eloszor szerintem meg kellene ismerd nem csak nezegetni ot!azutan mar konnyebb lesz a dontes, es nem tudom hogy anyukadek mit sozlnanak ha ezzela hirrel menel haza, az egyik baratnomet az apja kivette otthonrol mert 18 eves volt a lany es a ferfi 38 es eljegyezte a lanyt az apja nem viselte el es kivette a hazbol azota se beszel a lanyaval,szoval jobb ha megkerdezed magadtol hogy megeri-e neked ez az egesz, a masik dolog az hogy sokat ne foglalkozz vele ne irjal verseket ne rajzolgassaad mert igy egyre jobban kotodsz hozza,es egy ido utan szokassa valik hogy csak az o arnyek kepeben eljel! probaljal meg tullepni rajta en ezt tennem ha a helyedbe lennek!
2009. szept. 24. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
100%

Ha tényleg ennyire nagy a szerelem? Hm, elmégy másik suliba és akkor nem vagy az ő sulijában lévő diák. Mondjuk, nem tudom, hogy tanár létesíthet-e diákkal kapcsolatot, még ha nem is egy sulin belül vannak. Elég fura lenne, ha a tanárok csak nem diákokkal jöhetnének össze, ez furán hangzana :D


De amúgy nézd a korát! 30 évesen a legjobb korba van, de tíz év múlva kezd korosodni. Te viszont tíz év múlva is csak 26! Még akkor _is_ előtted lesz az élet! (bár, hogy őszinte legyek: idősebb pasik jobban bejönnek mint a tejfeles képűek :) )

2009. szept. 24. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:
100%

Sziasztok!


Remélem a kérdező elolvassa majd. Ellent szeretnék neketek mondani.

Én 16 évesen szerettem a tanáromba, gimis 2-os voltam. Összejöttünk. Eleinte titokban kellett, 2 éven át, nehéz, de ha szerelmes vagy bírod. Sajnos pont emiatt megcsalt. Nagyon fájt, a mai napig fáj, de ő akkor volt 34 éves. Megértem, hogy neki gyerekes játszma volt, bármit is érzett.


Vele maradtam, azóta imádjuk egymást szabadon. Ennek már 4 éve, ja és 2 éve együtt élünk. Imádjuk egymás, a 18 év különbség semmi, ha összehangolódtok. Imádom és hamarosan összeházasodunk.


Annyi esélyed van vele, mint bárki mással egy komoly kapcsolatra, csak ez nehezebb amig sulis vagy.


Sok boldogságot!

2009. dec. 3. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!