Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ezzel letámadnám és zaklatásnak vagy nyomulásnak venné?
Még kb 2-3 éve volt egy sulis rendezvény abban a városban, ahová most járok gimibe. Ott megláttam egy fiút, aki rögtön megtetszett nekem, és talán ő is felfigyelhetett rám, mert jó párszor egymásra néztünk. Aztán 1-2 hét múlva egy városi rendezvényen is láttuk egymást, akkor is találkozott a tekintetünk. Utánakerestem a nevének, de nem lett semmi sem, össze sem ismerkedtünk. Teljesen el is felejtettem (vagyis még akkor vagy 1-2 hónapig nézegettem a mostani gimim honlapján róla képeket, de aztán semmi), de nemrég itt volt egy gimis esemény, amin ő is itt volt. Már azóta ide járok, de ő meg pechemre másik suliba jár távol. Ahogy megpillantottam, rögtön beugrott, hogy ki is ez a fiú, és szerintem ő is felismerhetett, mert többször nézett felém, többször néztünk össze. Rákerestem a fiúra a facebookon, de nem jelöltem be. Igazából hallottam, hogy van barátnője, mert 1-2 osztálytársam beszélgetéséből véletlenül kihallottam, mert ők ismerik a fiút, de ahogy ma megnèztem az adatlapját, és a lányét is, láttam, hogy a héten szakíthattak. Nem most rögtön, de kis idő múlva, ha bejelölném és belájkolnám pár képét, azt tolakodásnak venné? Ő egy évfolyammal felettem jár egy másik gimiben, de csak pár hónappal idősebb.
16/l
Jaj, öcsém... Szerintem egy kicsit túlkomplikáltad a dolgot. Egyrészt: szerintem ne fűzz hamis reményeket egy sráchoz, akit nem ismersz. Ki tudja, milyen lehet valójában? Sosem beszéltetek. Háromszor találkoztatok, és annyi volt, hogy véletlenül rád nézett.
Másrészt: egy évfolyammal feljebb, másik gimiben. Ilyen erővel rábökhetnél a térkép egy véletlenszerű pontjára, és ott belezúghatnál valakibe, hm?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!