Az emberek miért hazudnak nekünk, amikor reménytelenül szeretünk valakit? Miért nem szembesítenek a tényekkel ahelyett, hogy reménytelen ábrándokba kergetnének minket?

Szerintem amiért hazudnak a hozzánk közelállók: nem akarják, hogy fájjon vagy hogy megbántsanak a nagyon őszinteséggel, a rideg valósággal. Gondolom én, mivel én is így vagyok a barátaimmal, bár azért utalgatok is a valóságra.

Van, hogy elszakad a cérna nálam, ha valakinek nem nyílik fel a szeme, nem száll el a köd, nem látja azt sem ha csúnyán bánik vele xy vagy ha ő csinál hülyeséget ráadásul feleslegesen vagy hülyét akar magából csinálni, akkor azért már felvilágosítom kicsit, hogy hogy is van. A külsős általában jobban látja a dolgokat. De, sokszor nem fogadták meg a jótanácsomat... Azután azt mondtam, csináld ahogy akarod, de ne gyere hozzám aztán sírni.

Nekem a családom az mindig megmondta a frankót, ahogy látták a helyzeteimet és hogy mit kéne tenni. Mit ne mondjak, elég kiábrándítóak tudnak lenni, de eddig hatásos volt általában.

Nehéz az emberek szemébe mondani az igazat, és különösen igaz ez a lányok esetében. Tapasztalataim alapján attól félnek a barátnők, hogyha elmondják az igazat a másiknak, megsértődik. És az engem körülvevő világban bizony tapasztalom is ezt. És ez elindít egy olyan folyamatot, hogy inkább hazudnak, mondják azt, amit hallani szeretnél, mert így nem haragszol meg rájuk.

Hasonló helyzetben voltam én is, az utóbbi fél évben 2x is. Először reménytelenül beleszerettem egy fiúba, de éreztem, hogy esélyem sincs nála. Ettől függetlenül voltam annyira naiv, hogy felvállaltam, elmondtam neki, persze ő finoman pofára ejtett. Azt mondta, részéről ez barátság, tök kedves vagy meg minden, de csak barátság. Ez hónapokkal ezelőtt volt, de azóta sem keresett sosem. Ha találkozunk kedvesen köszön, mosolyog, előreenged az ajtóban stb., de ennyi. Aztán pár hete pedig alakult valami egy fiúval, aki nagyon tetszik nekem. Aztán kiderült, hogy ez csak "játék" volt a részéről, s végül eldobott, mint egy megunt játékot.

És az az érdekes, hogy az első esetben azok a barátok, akik csak úgy barátok, azt mondták, hogy ne keseredjek el, még bármi történhet, sokat változhat az ember blabla. Ellenben az a lány, aki a legjobb barátnőm és már több mint 10 éve a bizalmasom, azt mondta, hogy ne aggódjak, aki esélyt sem ad arra, hogy jobban megismerjen, az nem érdemel meg és találok majd jobbat, olyat, aki tényleg szeret. Ugyancsak a legjobb barátnőm most is azt mondta, hogy nem szabad elkeserednem, mert nem érdemelt meg ez a fiú, hogy csak játszott velem, mert igazán szerettem volna és bármit megtettem volna érte, de nem volt elég. És rá fog jönni erre ő is, csak akkor már késő lesz. Azok a barátaim, akik csak úgy barátok, de nem olyan mély a kapcsolatunk, mint a legjobb barátnőmmel, ismét csak ámítottak meg ilyesmi.

Szerintem ez tényleg azért van, mert a legtöbb barátom fél attól, hogyha megmondja, hogy tényleg semmi esélyem a fiúnál és jobb ha elfelejtem, akkor megsértődök és vége a barátságnak. A legjobb barátnőm viszont tudja, hogy még ha fájdalmat is okoz azzal, amit mond, ezzel az én javamat szolgálja és később csak jobb lesz nekem, mert túl tudom tenni magam a történteken.

És tudod, áldom a sorsot, amiért ilyen jó barátnő adatott meg nekem, mert ő tényleg mindig mellettem van és az igazat mondja, akkor is, ha fáj, mert ezzel nekem hosszútávon csak jó lesz!

18/L