Mitől vagyok ennyire nyugtalan? Ez már tuti nem a féltékenység miatt van pedig!

Pár hónapja szakítottam barátommal, ami miatta volt teljes mértékben, mert egy megbízhatatlan, depressziós ember, aki csajozgatott a hátam mögött a neten, meg még az Isten tudja mik lehettek amiről én nem is tudtam. Már így is jó sokáig elnyúlt ez a dolog, már régen ki kellett volna tettem a szűrét, csak nem tudtam. Utána mikor már kiraktam persze jöttek a tipikus férfiak által küldözgetett üzenetek, hogy nem bírok nélküled élni, kezdjük újra, téged szeretlek meg társai. Persze ezekkel párhuzamosan meg láttam, hogy írogatott a régi szerelmeinek, meg más lányoknak is. Egy darabig írogatott üzeneteket, hol naponta, hol hetente, de én leráztam. Azóta már a szakításra rá körülbelül három hónapra lett neki egy barátnője. Na de kizártnak tartom, hogy ezt a kapcsolatot is komolyan venné. Alapjában véve alkalmatlan a komolyan kapcsolatra, mert nem bír viselkedni, mindig szórakozgat másokkal látványosan. De nem is érdekel igazából, ez már az ő baja! Még az ismerősei közül is kitörölt engem, mikor meg visszajelölt én nem jelöltem vissza. Nem vagyok én vele haragban, mert én nem vagyok ilyen gyerekes mint ő, hogy kitöröl. De úgy vagyok vele, ha volt olyan "kedves" , hogy kitett az ismerősi közül, akkor én nem jelölöm vissza mert nem érdemli meg. Egyáltalán nem bánom, hogy vége lett, mert egy ilyen emberre nincsen szükségem, szenvedjen más a hülyeségeivel, jó helyen van ő máshol. Már egyre ritkábban járt az eszemben, tudom, hogy nekem másra van szükségem, rá már nincsen, ez így a legjobb. Pár napja viszont írt egy ismerősömnek és rólam kérdezgetett, meg, hogy én azt mondtam nincsen harag mégsem jelölöm vissza. Megjegyezte azt is, hogy ő már tovább lépett, na de ő soha senkin nem tud túllépni, mert mindig a múlton rágódik, a múltbéli sebeit nyalogatja. Bár lehet csak úgy érdeklődött kíváncsiságból. Na de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy nem azt mondom, hogy ez felkavart, mert gondoltam, hogy majd valamikor ír neki, hogy érdeklődjön, hanem mégis olyan nyugtalan lettem azóta. Már ezzel is álmodtam, a sírás kerülget, mindig az jár a fejemben, hogy biztos most megy a lányhoz, találkozik velem meg ilyennek. Pedig már nem érdekel, már nem érzem, hogy szeretném, meg eddig is jól viseltem a dolgokat, nem nagyon látszott meg rajtam, most sem, mert belülről marcangol ez az érzés, kívülről nem igazán látszik, hogy valami bántana. Mondjuk én alapjáraton sem vagyok mosolygós. Inkább olyan kicsit szomorkás, de nem tudom miért, de sosem voltam ilyen vigyori. Utálom ezt érezni, nem akarom, ez egy kegyetlen érzés, már nem vagyok féltékeny, de idegesít ez az egész. Nem kívánom neki, hogy boldogtalan legyen, de mégis idegesít, de tudom, hogy sosem lesz boldog, ezt ő is megmondta, és ez kicsit megnyugtat. Úgysem lesznek örökké együtt, de nem is érdekel, de ezek szerint most hirtelen mégis rossz. De miért jött most ez elő hirtelen? Hogyan űzzem ezt ki magamból? Úgy érzem most per pillanat nem bírom tovább muszáj lenne valakivel beszélnem! :'(