Ha szerettek valakit, majd kiábrándultok belőle és megutáljátok, az nálatok is egy ilyen fura érzés?

Sztorit nem nagyon írok, mert hosszú és nem olvasnátok el, lényeg volt egy csaj, akivel "jóba" éreztem magam, majd a dolgok úgy hozták hogy teljesen kiábrándultunk egymásból, aminek következtében nálam már a látványától is hányingerem van. Ha megpróbál közeledni akárcsak barátilag, megbántom ahogy tudom. Egyszer talán még majdnem sírva is fakadt.

Azért még azt is leírnám hogy a dolog ott "szakadt meg" (még nem voltunk együtt), hogy ő játszott az érzéseimmel (többször élt vissza velük), majd pasija lett és folyton kereste 1-2 hónapig hogy hol tud ártani nekem. Mára már tökre barátságos lenne, ha nem küldeném el a pokol melegebb bugyraiba.

Szóval én sose gondoltam volna, hogy valakit 6 éven keresztül "szeretek", majd lepergetem magam előtt az életem, és most meg hányok tőle. Nem furcsa ez kicsit?

Talán mégis igaz, hogy szerelem és utálat csak 1 hajszál távolságra van egymástól?