Még mindig szeretem, de nagy a távolság, meg nem is jártunk?

Nyáron őrülten beleszerettem egy srácba. Nem hirtelen, hanem szép lassan, megismertem a személyiségét és minél többet tudtam róla annál inkább megszerettem, mert 95%ban hasonlítunk: nemcsak filmek, zene, de ugyanolyan gyerekkor, családi háttér, ugyanazoktól félünk stb.

A testalkata meg a külseje mindig is bejött, ezzel nem is volt baj, meg próbált randira hívni télen de én valahogy nem vettem a jeleket meg érettségiztem és inkább a tanulásra koncentráltam.

Nyáron imádtam vele beszélgetni, tusolni se bírtam rendesen. Amint kiléptem a tusolóból az 1. dolgom az volt lecsekkoljam írt-e, meg sem törölköztem.

Aztán összevesztünk, vagyis nem összevesztünk de inkább hitt az egyik lánybarátjának és nem nekem... eléggé komoly dologban. És akkor azt gondoltam: ha engem tényleg szeretne, most nem nekem hinne? Most 230 km távolságra vagyunk egymástól és ez egy ideig biztos nem is fog változni, mert máshol tanulok.

2-3 hetente járok haza. Azt hittem, el fogom felejteni és szépen elmúlik majd, és az új élet - Budapest - meg a bulik meg a rengeteg pasi elfeledteti velem.

Már nem fáj úgy, mint a "veszekedésünk" után augusztusban de azt hittem hogy elfelejtem.

Nem tudom. Eszembe jut ha utazok, buszozok (mondtam neki hogy imádok utazni) eszembe jut buliban, amikor közeledik felém egy srác és azt gondolom: Mi lenne ha most X lenne itt? Úristen mennyire jó lenne ha most X próbálna megcsókolni és ő közeledne felém és nem ez a ... "

szóval értitek.

Szeretem őt, de a távkapcsolat nem menne. Ő is boldogtalan lenne, én is és sem magamat sem őt nem akarom "megfojtani" ilyesmivel. Augusztus óta nem beszéltünk.

Mit tegyek? Komolyan, már buliban is csak arra tudok gondolni: na ha most ő csókolna meg ha ő ölelne át... :/

19 lány