Egy zárkózott, eléggé gátlásos és önbizalomhiányos lányhoz hogyan lehet közelíteni?

igazából "belső csendet" akartam írni , ami talán kifejezőbb:) nálam sem állnak mindig egy vonalon, de szerintem mindenkinél így van ez a "kedvetleniskolázoktól" elkezdve:))

Szóval szeretem a belső csend állapotát, amikor nem agyalom félre a dolgokat, csak úgy rátapintok a lényegre:)) középúton érzem magam a cél felé, amikor nem aggódom, csak úgy mindent átlátok, egyszóval kifordulok önmagamból.. megpróbálok a külvilág felé is nézni:)) pl. ez sokáig nekem nem ment, megrögzötten magamba voltam szállva:)) van úgy, hogy intereneten beszélgettem egy barátnőmmel, és valami félre értés történt, majd idegesen hosszasan agyaltam rajta, hogy "mekkora idióta", és ilyenkor regényt irhatnék, de aztán észrevettem, hogy csak félre értés, valamit rosszul értelmeztünk mindketten és helyre állt a fejemben a kép a szituról, amit félre értve romokban láttam addig. Vagy egy másik nagyon tanulságos példa nekem: egy barátnőm mesélt röviden egy barátjáról, és az elmondottja alapján fura meg szimpatikus volt. megakartam ismerni, és kiderült, hogy különleges felfogású ember, az elején kedvelt, keveset beszélgettünk, kezdtem úgy érezni, hogy nem tudom, hova tenni magam, tőle, összevissza fecsegtem, kicsit irritálónak éreztem magam:)) közben a gondolataimba zárva össze-vissza képzelődtem róla,pl. hogy "el van tévedve", szóval mindent magamhoz viszonyítva, a saját szemszögemből vettem. Aztán mikor jobban lettem, rátapintottam a lényegre, és én is hibáztam:)

Amúgy olyan emberek is vannak, akik megértik a félelmedet és zavarosságod, beszélgettek mostanság a lánnyal:)?

"A belső csend nem csupán a zaj hiánya. Nem. A mögöttes tudatosság, amelyből minden forma keletkezik. Az a forma, akinek önmagadat hiszed, ebből a tudatosságból keletkezett, s az tartja fenn."

bár a kedvencem, ami elgondolkodtat:

“Nem teheted maradéktalanul boldoggá azt, akit szeretsz, akár ha minden kívánságát teljesíted is, ha magad nem vagy boldog.”