Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megerősítenétek?
Szóval... 24 éves vagyok, 1 éve szakítottam az eddigi első és egyetlen barátommal, akivel 4 évig éltem együtt Németországban. Egyszerűen másképp alakult az életünk, hazaköltöztem, de 10 hónapig nem bírtam még csak ismerkedni sem.
Most ősszel elkezdtem egy tanfolyamot, ami januárban ér véget. Ott megismerkedtem egy fiúval, akivel hosszan csak nézegettük egymást, ismerkedtünk, mosolyogtunk sokatmondóan, de nekem meg is felet, hogy 2 hónapig semmi konkrét nem történt. Én magam sem tudtam eldönteni, akarok-e tényleg ismerkedni, és nem voltam biztos benne, hogy jól értelmezem a jeleket.
De kiderült, jól értelmezem. A héten a csoporttal elmentünk bulizni, és hát ott egy pár sör után bevallotta, hogy nagyon odavan értem, és megcsókolt. Annyira boldog voltam... Nagyon tökéletesre sikeredett az első csók. De ezek után azt mondta, hogy de barátnője van.. És, hogy megőrül, már rég óta őrlődik, próbálta elnyomni az érzést amit kiváltok belőle, de nem tudja.
Hát mint a hideg zuhany ért a bejelentése. Szeptember óta ismerkedünk, egy szót se ejtett a távkapcsolatáról, a lány másik kontinensen dolgozik, már hónapok óta nem találkoztak...
Mondtam neki, hogy elmondhatta volna a csók előtt is mindezt, de végülis mindegy, én nem fogok két ember kapcsolatába belerondítani, elég vaskalapos, szigorú elveim vannak.. Ezek után beszélgettünk hosszan, de ahogy múlt az idő és fogyott a sör, ismét elkezdett próbálkozni, mindenáron haza akart kísérni.
Végül határozottam leállítottam, és abban maradtunk, hogyha kell, akkor majd máskor, jobb időben összehoz minket az élet...
Annyira határozott elveim vannak arról hogy mikor mit szabad... és itt TUDOM ez volt az egyetlen helyes út, mégis hajnalban, amikor egyedül hazaértem csak és kizárólag keserűséget éreztem, és magányt. Az utóbbi időben tényleg nagyon megtetszett, róla szólt az egész tanfolyam, és úgy éreztem alakul valami.
És most hónapok reményei mind mehetnek a kukába, és esélyem sincs valami jóra idén már.
Szóval egy kis megerősítést várok, lehettek kegyetlenek is, hogy csak szexelni akart, ki akart használni, rosszabb lett volna engedni neki, nem tudnék tükörbe nézni, ilyenek.
Most inkább erre a részére koncentrálnék a dolognak.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
túl komolyan veszed
jól tetted hogy nem kezdtél vele
majd lesz más
card le
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Jol tetted, de szivesen megerositelek.
Ritka az, ha valaki becsuletes, szilard elvei vannak es tartja magat hozzajuk. Altalaban ezek az emberek egy ideig maganyosak, mert nem alkudnak meg. De ha kitartasz az elveid mellett, meg fogod talalni azt, aki hasonloan gondolkodik. Ne add fel.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Köszönöm mindenkinek. :)
Annyit tennék hozzá, hogy nem mondta, hogy nem működne jól a kapcsolatuk, de a nő orvos, és most valahol egy fejlődő országban dolgozik, Fekete-Afrikában, ezért nem találkoztak hónapok óta. Viszont olyasmiről is hablatyolt, hogy így nem szakíthat vele, mindenképp személyesen akar, szóval biztosan megvárja, hogy hazajöjjön. De engem ez a része már nem érdekel, mert én erre nem akarok építeni, erre nem várok.
Nyilván a szívem mélyén szeretném, ha azonnal szakítana vele, és onnantól csak velem foglalkozna, de mégse lenne teljesen pozitív a mérleg, a barátnője helyében érthetően gondolna engem egy ribinek, akinek nem esett nehezére elcsábítani a pasiját. Szóval még így is hagyna kivetnivalót a kapcsolatunk kezdete.
Egyébként tudom hogy túl komolyan veszem. Jó lenne lazulni kicsit, de sajnos még tudatosan se sikerül változtatni magamon e téren.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!