Szerelem, stressz. Velem a hiba? (Lentébb)

Nem is tudom hová sorolni ezt a kérdést. De már belevagyok szinte betegedve. Ha rossz helyre írom, elnézést!

A történetem:

Pár éve megismertem egy lányt. Fiatalabb volt mint én, sokkal. De volt benne valami, így tudtam, nekem ő kell. Mindig is más volt mint az egykorú lányok, és ez tetszett. Lassacskán 4 éve ismerjük egymást. Nagyon sokat ismerkedtünk, szépen felépítettük az egészet. Türelmes voltam. De volt egy kis szünet, ami mindkettőnknek nagyon fájdalmas volt. Utána felkerestem, és javítottam a hibámat. Komolyan gondoltam, tett dolgokat ami érthető is volt (nem csalt meg), én csak türelmesen harcoltam a bizalmáért. Komolyra fordult az egész, elértünk egy olyan szintet, amit még soha senkinél nem láttam. Nagyon bensőséges az egész. Igaz házasok nem vagyunk, de hasonló. Elhatároztam, hogy kitartok mellette bármi is legyen, és olyan szinten megváltoztam, hogy régebbi ismerősök rám sem ismernek. Régóta nincs facebook, nem adok a mediára, és stb. Haverok? Hamar kiderült, hogy nincs ilyen, csak egymásra számíthatunk. Szép is volt minden, de most hazudott, átvert. Nem csalt meg, de mivel szeretem, így is nagyon fájt. Mostanra meg nem bízok benne, és egyfeszt azon agyalok, mit csinálhat, kivel lehet, és stb. A mai nap az egyik ismerősömet dúrván átvágta a párja, és bennem is feltevődött ez a kérdés.

Tudom hogy nem olyan, meg hogy nem kéne ettől félnem. De mióta átvert (másnak nem is olyan komolynak tűnő dologgal), azóta így össze jött minden bennem. Már ótt tartok, hogy egy hónapja, hanem több csak ezen agyalok. Mivel vissza mentem tanulni, így arra sem bírok koncentrálni. A hétköznapjaim annyiból telik, hogy felkelek, elmegyek itthonról, hazajövök, meg sem szólalok. Nem eszek, alig iszok, gyomorgörcsöm van, stresszelek, remegek, reszketek. Az egészben csak az fáj, hogy tudom, lebírnám élni vele az életem, és tudom, hogy nekem ő kéne. Most ő is így gondolja, de félek hogy vége lessz később. Akár évek mulva, akár hónapok múlva, de félek. Es ebbe betegettem bele...már pszihológuson gondolkodok...

És azért fáj ennyire, mert megváltoztam, önszántamból, csak mert akarom, és letettem mindenről, szintén önszántamból. Csak a család létezik számomra, meg ő. Nem haverkodok, nem dumálok másokkal. Teljesen megbízható vagyok!

De ez a tény bánt, hogy ennyire szeretem, és azt érzem, később vége lessz. Teljesen belebetegedtem ebbe az egészbe. Túl vagyok sok kapcsolaton, tudom mi a szerelem, és már tudom milyen! És ez az, méghozzá nem is akármilyen!

Bocs a mondókáért, és a hebegés-habogásért, de tényleg zavar, és nem tudom mitévő legyek?! Hogy tudnám rendbehozni ezt magamban?

Értelmes emberek válaszát várom, akik átestek ilyenen. Köszönöm! 21/F