Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Érzem, hogy a barátnőm szeret, de sosem mondja, miért?
Ismerős a szitu. Én megmondtam neki, h jól esne, ha néha mondaná, h szeret. Csak úgy néha, valamikor.
Azóta mondja magától is. Meg lehet sz.tem ezt beszélni, mert nekem sem mondta nagyon sokáig egyáltalán, h szeret.
24/N
két ok:
1. nem meri (nincs hozzászokva)
2. lelki zsarolás
én úgy olvastam, hogy igenis ki kell mondani egy kapcsolatban a szeretlek szót, de sajnos nem emlékszem, hogy miért, de valami pszichológus írta.
meg állítólag, tudom, hogy nem ide tartozik, de isten szerint a legnagyobb bűn, a nyelv bűne. teljesen más ha valaki gondol valamit, vagy tesz, de ha ki is mondja, az tükrözi az igazi szándékosságot. tehát az istenkáromlás is pl nagyobb bűn,mint egy gyilkosság a szemében.
na mindegy.
a lelki zsarolást én úgy értettem, mert az ex csinálta ezt velem, hogy pl akkor mondta hogy szeret, amikor rossz fát tett a tűzre és én el akartam hagyni, tehát valahol játszmázott, hogy ezzel megfogjon, viszont amikor bújtam, vagy minden szép volt, vagy akármi, soha nem mondta, nehogy "nyeregben" érezzem magam. örült annak, hogy én oda vagyok érte és nem akarta ezt viszont éreztetni, hadd aggódjak. ez is játszmázás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!