Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
"Előbb az embert lássák meg bennem, csak azután a nőt. " Szerintetek helyesen látom a dolgokat?
Egyszerűen irritál, ha azt érzem, hogy csak azért jön oda hozzám egy férfi, mert akar tőlem "valamit". Ha először csak a nőt látja bennem, tehát kapcsolatot akar vagy csak szexet, vagyis be akar cserkészni.
Arra vágyom, hogy az egyéniségemre legyenek kíváncsiak, hogy milyen vagyok legbelül. Nálam másképp nem működik egy kapcsolat, csak úgy, ha már megismertem a férfit és valóban közel állunk egymáshoz. Tehát nálam barátságból lesz szerelem. Másképp nálam ez nem működik.
Egyszerűen irtózom attól, ha valaki kétszer beszél velem, aztán már randizni hív és megérzem rajta, hogy ő már többet akar.
Ez annyira idegen tőlem. Először én az emberi mivoltára vagyok kíváncsi és ezt elvárom a másiktól is.
Szóval én csak azzal tudok összejönni, aki már elég közel áll hozzám.
az a baj ezzel, hogy ez csak duma.
Ha majd meglátsz egy srácot aki nagyon bejön egyből dobod le a bugyit. És ne mond, hogy nem.
Ezzel egyetértek és maximálisan tiszteletben tartom. Olyankor én is feszélyezve érzem magam, olyan erőltetett. Sajnos közben karmol az ideg, ahogy telik a magányosan eltöltött órák száma, és ilyenkor hajlamos vagyok hülyeségeket csinálni és mondani. Önverem ásás kezdődik.
24F
# 2
Természetesen volt már olyan srác, akitől eldobtam az agyam. De tőle sem első látásra.
az esetek többségében a férfi előbb a nőt látja benned
kivéve, ha valami hivatalos személy vagy, h előbb a más szerepedet lássa
ez így túl nyakatekert
tulajdonképpen azzal, h beszélgetsz, ismerkedsz emberekkel, még nem vagy kihasználva, és éppen esélyt adsz, h az emberi oldaladat megismerje valaki
szűrd ki, h ki mit akar, nem olyan nehéz
Miért ne működne?
Nekem a legjobb kapcsolatom is egy ilyen barátságból alakult ki.
Én is ilyen vagyok, csak férfi. S ráadásul én tényleg kíváncsi is vagyok a nőre, nem csak megjátszom ezt. Szeretem megismerni, s akkor a szex is jobb. Tapasztalat. De kevesen vagyunk így, s még a kedvemet is elveszi, hogy a legtöbb nőnek ez nem kell.
Pedig nem vagyok egy ocsmány, elhízott, bunkó állat, nem nézek ki rosszul, de volt már olyan, hogy azért lettem a bunkó jelzőkkel ellátva, mert nem fektettem meg a csajt első pillanatra, s milyen igazam volt így utólag.
S ezeket nem azért írtam, mert itt akarok ismerkedni, csak jó olvasni a kérdező kérdését. Csak nehogy változzon a hozzáállása, mert akkor még kevesebb igazi nő lesz, s gyarapodnak a "szopóautomaták". :D:D
Szerintem nem látod helyesen a dolgokat, mert a férfiakat a nemi vágy vonzza a nők felé, és viszont. Ha nem lenne nemi vágy, a férfiak és a nők fütyülnének egymásra, hiszen pusztán barátkozni általában sokkal jobban lehet férfi-férfi és nő-nő között, az emberiség pedig hamarosan kihalna. Szóval fogadd el, hogy 100 emberből 99 az ilyen, és ez a normális. Pl. én is szeretem alaposan megismerni a nőt a komolyabb közeledés előtt, de csakis akkor kezdek bele az egészbe, ha külsőre vonzónak találom, azt meg el lehet dönteni elég hamar.
De ettől persze te még nyugodtan találhatsz egy olyan férfit, aki ugyanígy áll hozzá az ismerkedéshez, mint te. Csak fogadd el, hogy kevés ilyen van. Így jártál.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!