Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Normális ez a tanárom részéről?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Normális ez a tanárom részéről?

Figyelt kérdés

Most érettségiztem. Van egy férfi tanárom, aki 4 évig tanított. 15 évvel idősebb nálam, nőtlen.


Elég hallgatag, ha rátört, szórakoztatta az osztályt, de amúgy elég komoly.


Észrevettem, hogy különc velem. Minden óra előtt jön, megnézi a jegyzetemet hol tartunk, pedig mindent mindig feljegyez.


Volt, hogy a folyóson ültem, mellettem egy o.társam. Odajött, a lánynak beszélt, felnéztem, és olyan pillantását kaptam el, hogy zavarba jöttem, mélyen nézett a szemembe.


Érettségi előtt mintafeladatokat nézegettem a folyosón, odajött, hogy segíthet-e , értek e mindent.


Ez még csak el is ment.


Jött az írásbeli. Előtte nap este rámírt sms-ben. Hogy honnan tudta a számom rejtély, talán közösségiről. Mondta, nézzem át ezt-azt, mert előfordulhat majd. Másnap megírtam, később csörög a telefonom, ő volt az. Megkérdezte milyen lett, mi volt benne? (Kétlem, hogy még nem nézte meg, ő javította)


Eljött a szóbeli. Lefeleltem nála. Később kijött a folyosóra, hogy gyönyörű felelet volt. Beszélgetett, mint előtte soha. De gondoltam azért van, mert elmegy az osztályunk végleg.


Rámírt sms-ben később, hogy hova vettek fel, melyik város? Válaszoltam.


Pár napja msn-en voltam, rámírt. Mondta, hogy szomorú, magányos, nincsenek barátai, se barátnő. Kérdzte, nekem van-e? Nem házasodom-e még?


Ez természetes érdeklődés lenne? Kicsit kezd nekem kínos lenni.


2012. aug. 7. 10:12
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
100%
tetszel neki..ha neked is tetszik hajrá
2012. aug. 7. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
Ezt a kérdést már feltetted 1-2 hete.
2012. aug. 7. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 A kérdező kommentje:
Kötve hiszem, hogy ezt a kérdést olvastad bárhol is, én nem írtam ki soha. Hasonlót lehet, nem cáfolom, de ezt kizárt dolog!
2012. aug. 7. 10:20
 4/17 anonim ***** válasza:
49%
nem normális
2012. aug. 7. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 anonim ***** válasza:
30%

Egy felnőtt férfi válaszonn vele egyidős nőt.

nem normális.

2012. aug. 7. 10:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 A kérdező kommentje:

Azt akarjátok mondani, hogy vonzódik hozzám?


Jesszus.... :-O

2012. aug. 7. 10:29
 7/17 anonim ***** válasza:
100%
vonzod mint sz@r a legyet, de ne törődj vele
2012. aug. 7. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:

Biztos nem kamu? Azt írod leérettségiztél, pedig a szellemi szintedből nem úgy néz ki:S


Ennyi jel alapján, ha valaki nem jön rá, hogy mi folyik itt Gyöngyösön.

2012. aug. 7. 10:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
75%
Úgy csinálsz, mintha nem tudtad volna. Valószínűleg a kérdést is ezért írtad ki, mert sejtetted.
2012. aug. 7. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 A kérdező kommentje:

Nem vagyok fogyatékos, remélem érthető voltam.


Szerinted miért írtamki? Mert sejtettem, de nem akartam elhinni. A tanáromról van szó, nem egy volt osztálytársamról. Azért teljese más téma a kettő.

2012. aug. 7. 10:38
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!