Hogyan müködnek a kedvesfiuk?

Na én vagyok az élő példája hogyan alakul ki egy kedves fiú.

Gyerekkoromban kezdődött, mindig is érzékenyebb, érzelmesebb típus voltam fiú létemre. Először is apám sokat bántalmazta anyámat,illetve engem, majd később megszülte testvéreimet is. Akárhányszor láttam, hogy veri anyámat apám, mindig fájdalmat éreztem én magam is, miintha engem bántott volna. Aztán persze én is kaptam rendszerint. Szorongásom alakult ki. Állandóan féltem, féltem és féltem. Tudtam, hogy újra bántani fog ha rossz napja volt a meló miatt azért, ha kicsit rosszalkodtam akkor azért, ha szájalni mertem azért. Aztán csak kuss volt a nevem. Bekerültem a suliba és a tanároknak is feltűnt, hogy milyen csendes, félénk fiú vagyok, ám az intelligenciám miatt kedveltek a tanárok és folyamatosan versenyekre küldözgettek. A lényeg, hogy ott is levágták már, hogy náalm valami nincs rendben. Igen, egy fiú nem lehet ennyire jó természetes módon, hiszen a gyerekek szeretnek rosszalkodni, de belőlem apám kiölte ezt, nem tehettem semmit sem szabadon, ha valami neki nem tetszett, ha csak a kabátom nem úgy raktam le már verés járt és kemény szidalmazás szóval is, utáltam a hangját is ha meghallottam. Már hevesebben vert a szívem, ha megjött és állandóan pokol volt itthon lenni. Sokszor mondtam, hogy még suliban is jobb, mint itthon. Aztán ahogy nőttem valamivel ritkábbá váltak a verések, inkább anyám kapott utána egyedül már csak. Persze ez is megviselő volt mindenki számára lelkileg.

Középsuliba érve a lányok kezdtek el gúnyolni, mivel csendes voltam és mindenkivel kedves, igazából másik hatása apám terrorjának, hogy utáltam a veszekedéseket, így ha valaki belém kötött suliban olyan békével tűrtam látszólag, mint Buddha. Aztán persze emiatt folyton gúnyoltak kinevettek, nem kedveltek a lányok, de a fiúk sem, mivel elég peches voltam, olyan osztályba kerültem, ahol alig volt fiú, aki volt is menő típus volt, én meg a vesztes, kis tapasztalatlan, akinek sosem volt barátnőj sem. Féltem a lányoktól, túl csúnyának és értéktelennek tartottam magam, nem mertem kimutatni, ha tetszett egy lány. Ez lehet nem is apám miatt alakult ki, ugyanis húgom gyakran mondta, ha összevesztünk, hogy olyan ronda vagyok, hogy egy lánynak sem fogok kelleni, én meg még sírtam is kisfiúként emlékszem. De nyílván a sok gúnyolódás a lányok részéről okozta ezt a félelmet tőlük. A csendes, félénk, szorongó jellemem miatt fogtak ki a lányok, szóval apámnak sokat köszönhetek.

Kedvessé, konfliktuskerülővé, megértővé és más fájdalmát szenvedését jobban átélővé váltam a sok-sok év alatt.

De magam is rájöttem, hogy a lányoknál kedvességgel semmit sem lehet igazából elérni. Tudom, hogy változni kéne, de nem tudok olyan jellemmé válni, amivel sikerese lehetné a lányoknál. A sok-sok évnyi események ilyenné formáltak és ha másképp viselkednék, akkor színészkednék, meghazudtolnám azt, aki vagyok.

Nem tagadom van egy-két rossz tulajdonságom, amit apámtól örököltem a sértődékeny, hirtelen haragú jellemvonásokat.

De nagyobb türelmem van és lazábban fogom fel a dolgokat, nem csinálok bolhából elefántot, mint ő.

Pont azért vagyok kedves és békeszerető, mert tudom milyen a pokol, szóval lehet a kedves fiúkat elutasítani, nem szeretni, én inkább ilyen akarok lenni, mint egy bunkó, érzéketlen vadállat, mint az apám.

Bizony le lehet beszélni... Hihetetlenül beleszerettem egy fiúbarátba a kedvessége miatt. Pontosan azzal fogott meg, hogy törődött velem olyan türelemmel ahogy eddig senki más és valszeg később sem fog így törődni velem senki.

Ez a csikk egy orbitális ökörség!

Örülök, hogy vannak olyanok akik a nehézségek ellenére vagy talán pont azért rendesek maradnak és nem próbálnak mások lenni, mint amik.

Sokkal inkább bicskanyitogató, hogy pél percenként elmegy a net.

21/N