Miért van ez az érzés? Mit tegyek az ellen, hogy elmúljon?

Kicsivel több,mint fél éve érzem,hogyha meglátom az egyik srácot az osztályunkból/-ban,akkor olyan furcsán érzem magam,a hasamban valami bizsergést érzek(nem fáj meg semmi,csak érdekes),muszáj volt rá néznem csak úgy és ha csak pár szót szólt hozzám,akkor már bearanyozta a napomat.Bármit megtettem neki(megírtam helyette jónéhány dolgozatot,a pár háziját is megcsináltam és 1 hetet lógtam a suliból miatta/vele),de úgy éreztem,hogy sosem vagyok elég jó neki.

De ha más lánnyal láttam,akkor úgy éreztem,hogy teljesen mindegy,hogy mit teszek,az életem tönkrement és borzasztó rossz volt látnom a közös képeiket vagy a bejegyzéseiket a másik Facebook-ján vagy esetleg együtt látni őket valahol.

Azt hittem,hogyha nem látom naponta,akkor elmúlik ez az egész,de nem.Ha ír chaten,akkor olyan vagyok,mint egy kisgyerek,ugrálok,mosolygok csak úgy és senki másnak nem írok vissza...De én sosem írok neki először,mert nem akarom,hogy azt higgye,hogy idegesítő vagyok és tuti,hogy van jobb dolga is,mint velem beszélgetni,ezért mindig megvárom,amíg ő ír.

Mit csináljak,hogy ez a fura érzés elmúljon és újra olyan legyen az életem,mint régen?Egyáltalán,miiért érzem ezt?

A gimnáziumban még 4 évig az osztálytársam lesz,nem akarom ezt az érzést addig elviselni.

14/L