Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Beleszerettem a legjobb barátomba. Mit tegyek?
Figyelt kérdés
Ez még Decemberben történt, hogy találkoztunk, akkor még egyáltalán nem voltunk barátok, elég hamar egymásra hangolódtunk (barátilag), hajnali 4-ig fent voltunk és beszélgettünk. Az ikertestvére is ott volt, akkoriban még Ő tetszett. Aztán találkoztunk januárban is, persze akkor már sokkal jobban megismertem, és már jó barátok voltunk. Akkor még egyáltalán nem is gondoltam, hogy lehet köztünk több is. Sokáig a testvére kellett, de Ő nem is foglalkozott velem, és most sem nagyon, de már nem is érdekel. A legközelebb, amikor találkoztunk az május 19. volt, de akkor már Ő tetszett. Elfelejtettem írni, hogy a két találkozó között rengeteget beszélgettünk fb-n. És elmondta nekem, hogy nagyon szeret egy lányt, eleinte nem is zavart, csak azért, mert sajnáltam, hogy szenved (mert a lány nem akar tőle semmit). Mostanában is sokat mondja nekem, hogy mennyire hiányzik neki, és bárcsak itt lenne melltette. Én már írtam neki mindenfélét, hogy mennyire örülök, hogy van nekem, hogy annyira hiányzik, meg hogy szeretem, de ezt csak úgy vette, hogy barátilag mondom, és azt mondta, hogy Ő is. Nem tudom, hogy mit tegyek, mert nagyon keveset látom, mert kb. 150 km-re lakik tőlem. És még tegnap éjszaka beszélgettünk, és kérdeztem, hogy meddig fog ez még így menni, hogy szenved. Azt mondta, hogy egy új lány kéne, és úgy talán el tudná felejteni, és azt is mondta, hogy ez nem lehetséges, mert nem kell senkinek, és kínoz, hogy nem merem elmondani neki, hogy nekem nagyon is, hogy kéne.2012. jún. 11. 18:00
1/7 anonim válasza:
mitől tartasz? az ország másik végében laktok. valld be neki mit érzel, legrosszabb esetben visszautasít és már tudni fogod, hogy jobb feladni!
2/7 anonim válasza:
Mondd meg neki. Ennyi. Aztán lesz, ami lesz.
3/7 A kérdező kommentje:
Igen, ezen már én is gondolkoztam, de ha visszautasít akkor attól félek, hogy megromlik a barátságunk és azt nagyon rosszul viselném, mert Ő az egyetlen igazi barátom.
2012. jún. 11. 18:07
4/7 anonim válasza:
Buta vagy! Vegyél egy nagy levegőt,és mond el neki,ha ő nem viszonozza,akkor ez van,az élet megy tovább,és ha tényleg legjobb barátok vagytok,akkor ez nem lesz kínos:)
Nekem is az egyik legjobb barátom volt egy fiú,most a párom,és olyan szerelmes vagyok,mint még sosem,én nem féltem neki leadni az apró jeleket,igaz ő vette őket,és viszonozta de akkor is ott volt a rizikó,hogy balul sül el....
Igaz a mondás,aki mer,az nyer....ha nem,akkor is,mert az ilyen dolgok edzik az embert:)
5/7 A kérdező kommentje:
De akkor is nagyon félek.
2012. jún. 11. 18:09
6/7 anonim válasza:
Úgy mond el neki hogy este ha TV-t néz akkor mássz ki a TV-ből.(remélem hasznos a válaszom xD)ja és még az hogy őltös samarának:)
7/7 A kérdező kommentje:
Utolsó! Azt mégis, hogy jóba csináljam meg?
2012. jún. 11. 22:22
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!