Ha nem érnéd meg a 40-et, mit tennél?

én nagyon sokat utaznék,ismerkednék csajoznék,buliznék,kipróbálnék nagyon sok mindent,rengeteg olyan dolgot csinálnék ami csak eddig a gondolataimban volt jelen.....

de sztem ettől függetlenül megpróbálkoznék,normális kapcsolatot kialakítan vkivel,de előtte kiélném magam....:):)

de nemtudom,h am milyen a stílusod...:)

am szeretem a válaszaidat ^^,

Belegondolom magam a helyedbe.Nekem nem esne túl jól,ha sajnálkoznának rajtam,úgyhogy magamból kiindulva én ezt most nem is teszem.Őszinte leszek.Nagyon nagyon kevés ember van,aki képes lenne ilyen párkapcsolatban élni.Választhatod azt,hogy viselkedsz ugyanúgy,mint ezelőtt,s nem mondod el a párodnak a problémát.Végülis lehet,hogy együtt sem maradtok a halálodig.Amúgy meg lehet,hogy míg elérkezne az időd,találnak gyógymódot a betegségedre.(Sose add fel a reményt!!)A másik lehetőség,hogy elmondod,viszont akkor lehet,hogy kihátrálnak mellőled.Rengeteg lehetőség van,hogy mik történhetnek,de én a helyedben még jobban élnék,mint ezelőtt.Én pl. el tudnám viselni a gondolatot,hogy a barátom halálos beteg,s próbálnék neki minél több élményt adni (érdekesen fogalmazok,tudom...),próbálnám minél jobban szeretni,a legvégéig vele maradnék.Csak azt nem bírnám,ha minden nap ezzel lenne elfoglalva,siránkozna,hogy jajjajj,meg fogok halni...Az rám is rosszul hatna,akkor már én is halálos betegnek érezném magam.

Ennél többet én sem tudok mondani,sajnálom.Éld az életed,amíg teheted!

15/L

Utazz és próbálj ki új dolgokat, A drogokat mindenképp, tök jó élmény :)

Ajánlok egy könyvet: Raymond Moody: Élet az élet után. Ezt olvasd el, sztem megnyugszol tőle, és nem fogsz félni, még ha nem is vagy hívő. Én sem vagyok az.

25

Én azt mondom, ne így állj hozzá a dolgokhoz.

Addig még fejlődhet az orvostudomány, és változhatsz te is. Kiderülhet az is, hogy rossz volt a diagnózis, vagy te másképp reagálsz.

Nyugodtan kezdjél kapcsolatot - annyi van csak, hogy ha komolyabb lenne, akkor a párodnak el kell mondani a helyzetet.

Starter

Ha azt mondják, hogy pár hónapod van hátra, az még talán lehet valós. De az, hogy 15-20 év múlva mi lesz veled, honnan tudná bárki is? Én ha orvos lennék tuti nem mernék ilyet kijelenteni senkinek. Tök sokat változhat az alatt az életmódod, szervezeted. No meg az orvostudomány is. Járj el futni vagy egyebet sportolni rendszeresen.* És sose add fel. Gondolj arra milyen vicces lesz 60 évesen arról mesélni, hogy már 20 éve meg kellett volna haljál és kutya bajod. :)

*: Futós fórumokon olvastam valakiről akinek majdnem levágták az egyik lábát. Elkezdett "futni", ami eleinte nem igazán hasonlított arra és alig tudott megtenni pár métert. De nem adta fel. Minden nap egy pár méterrel többet és többet tett meg. És ma már teljesen egészséges, és lazán futkos több km-t. Persze mindkét lába is megmaradt. Szóval aki nem adja fel, az csak nyerhet.

Én is rettegtem a haláltól! Igazából nem is a haláltól, hanem az elmúlástól. Attól, hogy nincs tovább.

Viszont egyre többször készítek leltárt magamban: mit értem el eddig, mit hagyok az utókora, kiket éltem eddig túl?

A 3 éves lányomnál IV. stádiumú Wilms tumort diagnosztizáltak, most kemoterápiára járunk. Amikor elkezdtük a kemót, akkor láttam csak meg, hogy milyen kis közösségbe kerültünk! A gyerekek kicsik, és nagyok szinte jaj szó nélkül tűrik a kezeléseket. Szinte senki se gondol a jövőre (hacsak nem bízva a gyógyulásban). Leginkább az érdekel mindenkit, hogy épp milyen a vérképe, mit kell épp pótolni. Pedig sokan mennek el közülük...

Azóta nem félek a haláltól amióta látom őket harcolni ellene!

Most már szívesen adnék nekik az életemből néhány évet, hisz van aki már 3-4 évesen megjárja a pokol bugyrait!

Vag yannak, aki 13 évesen könyörög, hogy vágják le a lábát, mert már nem bírja a fájdalmat!

Annak a kislánynak, aki még egy éves sincs de gyógyíthatatlan akár odaadnám a hátralévő éveimet, hisz hozzá képest én már mindent megértem...

Viszont sokan járnak vissza 5-10 év után is tünetmentesen, és ők a követendő példa!

Használj ki minden pillanatot, éld az életedet, és harcolj! Az orvostudomány napról-napra fejlődik...