Miért van az, hogy valaki gondtalan, valakinek meg szenvedés az élet?

Azért mert nem vagyunk egyformák, mindenkinek más a végzete :))

Fiatal korban gyakran így érzi az ember, nagy kérdéseket próbál megválaszolni, keresi az útját stb. ezen mindenki átesik. Valaki meg csak a mának él, bulizás, kortársak és nem foglalkozik a gondokkal. Ez függhet családi háttértől is, meg egyéni jellemvonásoktól is (meg sok mindentől). Van akik korábban érnek, és reménytelennek látják a sorsukat pl. lakást venni, bútorokat, vagy diplomát szerezni stb. van aki pedig a szerelmi életével van elfoglalva, és azt hiszi, az az életben a legfontosabb. Most hirtelen ezek jutottak eszembe, nem tudom pontosan mire gondolsz.

12:51-es válaszoló! Én 16éves vagyok, és mind a kettő foglalkztat, a szerelmi életem is fontos viszont a diplomaszerzésen is sokat töröm a fejem, szerintem ez inkább a minket érő dolgok miatt van éspersze a felfogás miatt. Lehet, hogy te nagyon felfújsz egy dolgot, mert neked az nagyon rosz, viszont más észre sem veszi az ilyen dolgokat. Ezért lehet, hogy valaki gondterheltebb.

Én is mostanában mindent negatívan fogok fel. Sőt, alapból nem vagyok valami optimista ember, minden apró rossz dolgot, ami velem történik, tragédiának értékelek. Sokszor érzem úgy, hogy a rossz dolgok mellett nincsenek olyan pozitívumok, amik kicsit javítanának a közérzetemen:/ De ezen lehet változtatni. Szükséges hozzá pár olyan hobbi vagy elfoglaltság esetleg, amikben örömödet leled. Járj koncertekre, vagy partykra, olvass könyveket, hallgass zenét, bár nem tudom, hogy a korod alapján melyikre vagy leginkább kapható. Nekem 15 évesen ezek válnak be a legjobban. Vannak olyan emberek, akiket esetleg irigyelünk egy kicsit, mert folyton mosolyognak, boldognak tűnnek-de ez látszat csupán. Nekik is vannak gondjaik. Ahogy mindenkinek..a kérdés csak az, hogy képes vagy-e talpra állni a csalódások után..ha nem, akkor maradnak az elfoglaltságok, meg a barátok..nekem az utóbbi időben el kellett szakadnom az olyan "barátoktól", akik lehangolnak, inkább vidám embereket kerestem és kezd az életkedvem javulni:) Neked is ezt ajánlom, bár nem tudom, hogy állsz az emberi kapcsolatokkal.

Szerintem mindenki életében van úgymond egy fordulópont, ilyn tizenéves korban. Mindenki átmegy ezen a 'tinibetegségen', hogy minden rosz. Nekem ez a fordulópont kb 13évesen volt. (szerencsére elég hamar.) Amikor is kiözösített voltam az osztáklyomban 2évig csak azért mert nem ismertek, mert nem tudták, hogy milyen is vagyok igazából, mert nem nyíltam meg. Ezek után igencsak jó barátokra találtam. Segítettek felállni, és azóta bármilyen sértés felett átnézek, minden akadályt sokkal könyebben veszek, tehát hogyha lesz ezek után egy jobb időszakod, azt majd nagyonis tudod értékelni, és sokkal jobb lesz. Addig is gondolkodj pozitívan!