Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi a fenét akar ez a srác tőlem?
23 éves lány vagyok. Hétfőn megismertem egy velem egykorú srácot. Egy tanfolyamra járunk. Nagyon aranyos volt már az első percekben, egymás mellé ültünk, úgy volt hely. Elsütöttem egy poént, ő később viszonozta.
Azóta eltelt 3 nap. Azt látom, hogy nevet, néz a szemembe, amikor lát. Szünetben jön hozám, meg a barátja is. Mellém ülnek le ebédelni.
Ma pl többször beszélgetés közben megérintette, megsimogatta a kezemet, a karomat pontosabban. Látom, hogy néz, ha távolabb van. Beszélgettünk a csop.társnőimmel a párkapcsolatokról, meghallotta, hogy a páromról beszéltem.
Később leült hozzám, meg a barátja, együtt reggeliztünk, amikor azt mondta nem akar kíváncsiskodni, de hallotta a páromat. Van párom? Mondtam, nincs. Kérdezte mióta?
Ebédnél is elmegy mellettem, megsimogatj a karomat, miközben a hátamnál elmegy és leül mellém.
Szerintetek érdeklődik irántam?
Érdekes, hogy beszélgettünk 3-an, ő, én meg egy másik srác a kapcsolatokról. Mi elmondtunk mindent, nevettünk is nagyot, ő meg sem említette, hogy van párja.
Csak mire nem jó a közösségi oldal. =D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!