Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan találjam meg a páromat?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan találjam meg a páromat?

Figyelt kérdés

29 éves lány vagyok. Abban különbözök csak a többi korombeli lánytól, hogy vak vagyok mindkét szememre, és hallássérült is vagyok. Ismerek ilyen lányokat, akik szintén vakok mindkét szemükre, és a fülükkel is baj van, de ők azzal vannak elfoglalva, hogy miért romlik a fülük, stb. és nem értik meg az én problémáimat.

Nagyon szeretném megtalálni a páromat, és egy kiváló házasságról álmodom. Szerencsére a szüleim, és pár gyógypedagógus annak idején nagyon sokat foglalkozott velem, és elérték azt, hogy én egy értelmes nő lettem, és sokan mondták, hogy nem semmi, amit elértem, ugyanis 2009-ben diplomáztam az Elte-n történelem szakon. Mostanában annyira el vagyok keseredve, hogy arra gondolok, hogy bárcsak ne foglalkoztak volna annak idején velem, sokkal jobb lenne totál butának lenni, mint attól szenvedni, hogy sok mindent tudok a világról, és maradék hallásommal, és a szívemmel, értelmemmel látom, hogy milyen beteg ez a világ, és nagyon szeretnék rajta segíteni, de nem megy ez nekem mások segítsége nélkül.

Nagyon sok minden érdekel, nagyon szeretem Afrikát, érdekelnek a különböző vallások, szóval regényt tudnék erről írni.

Az van, hogy egy nagyon nagy változáson megyek keresztül, a számítógépnek, és a csodálatos technikának köszönhetően van arra lehetőségem, hogy könyveket olvassak olvképernyőolvasó szoftverrel, és Braille-kijelzővel, és én különböző vallások szent könyveit elolvastam.

Engem római katolikusnak kereszteltek, de keresztülmentem egy nagyon nagy változáson, és nagyon szeretnék vallást váltani. Enneka környezetemben lévő emberek nagyon nemörülnek, és mivel én sokkal több mindenben szorulok mások segítségére, mint egy olyan ember, aki jól lát, és akinek semmi baj nincsen a fülével, ezért ez nekem mások segítsége nélkül nem fog menni. Ezért szeretném mihamarabb megtalálni a páromat, aki elfogad engem így, hogy nem látok, és hogy rosszul hallok a fülemmel, és hogy fokozatosan romlik a fülem, és nemcsak hogy elfogad, hanem együtt találjuk meg az igaz hitet.

A félelmeim annyira leblokkolnak, hogy nem érzékeli a szívem, hogy Isten mit mutat nekem, hogy mely vallás lenne számomra az igaz hit, de ha megtalálnám a páromat,a kkor megszabadulnék e félelmeimtől, és akkor szívem megtalálná az igaz hitet, mert a párom ott állna mellettem, és megvédene a rosszindulatú emberektől, meg segítene megtanulni olyan dolgokat, amit nem tudnék megcsinálni, mert nem látok, pl. segítene megtanulni az általam választott új hit szerint imádkozni, stb.

Annyira súlyos a hallássérülésem, hogy nem tudtak megtanítani közlekedni fehérbottal, sem kutyával, mert nem hallom rendesen a forgalmat az átkelőknél, meg van egy agysérülésem, ami miatt nem tudom betájolni rendesen az irányokat, mindig kitérek balra, és van a mozgásommal is egy kis probléma, ezek mozgáskoordinációs problémák, és egy nem hozzáértő nem is veszi észre azonnal, csak ha közlekedem. Dolgozom, da az épületen belül meg tudtak tanítani közlekedni fehérbottal, és két gyógypedagógus három hónapig foglalkozott velem, mire megtanultam a munkahelyemen közlekedni, utcán azonban nem tudok közlekedni egyedül. Ezért csak akkor tudok valahova eljutni, ha valaki elkísér.

Az lenne a kérdésem, hogy tudnátok-e javasolni valamit, hogy hogyan találjam meg az Isten által mellémrendelt férfit, mert érzi a szívem, hogy mindenkinek van valahol egy párja, csak meg kell találni.

Az Interneten nem merek keresgélni, mert ott nagyon sok szemét emberrel találkoztam már, meg amikor megtudták, hogy milyen testi problémáim vannak, leléptek.

A velem foglalkozó gyógypedagógusok széttárják a kezüket, amikor a párkeresési problémámat említem nekik, és fogalmuk sincs, hogyan lehetne megoldani ezt a problémát, pedig nemzetközi hírű szakemberekről van szó.

Kétségbeesésemben írtam ki ezt a kérdést, hátha Isten erre vezet egy emberkét, akinek van valami ötlete, ami megoldaná ezt a problémámat, és aki segít megtalálni a páromat.

Van fogyatékosoknak társkereső oldaluk, nem is egy, de ott is csak bunkókkal találkoztam, a korombeli vak, és hallássérült fiúk meg az istenhitem miatt röhögnek ki, pedig jobb lenne nekik,ha ők is hinnének Istenben.

Ha valaki tudna segíteni, azt nagyon-nagyon megköszönném, akár privátba is írhattok.

Üdv: 29 éves látás-, és hallássérült lány


2011. szept. 14. 18:38
1 2
 11/16 A kérdező kommentje:

Első válaszolónak:

A Most hatalma című könyvet már elküldte a barátnőm, és el is kezdtem olvasni.

Számomra úgy tűnik, hogy ez a könyv nem Istentől van, és csak összezavarja azt, aki elolvassa.

A buddhizmust én is tanulmányoztam, de a szívem nem nyílt ki a buddhizmus felé.

Barátnőm még ókori filozófusok könyveit is átküldte, azok közelebb állnak hozzám, mint ez az elvont valami, amiről Tolle ír. Ezek nagyon szuper könyvek, mert el lehet gondolkodni az élet értelmén, de ez még nem segít nekem abban, hogy a páromat megtaláljam.

Vallási dolgokat itt nem állnék neki fejtegetni, mert ez nem a vallás topic. Két vallás van, ami felé úgy érzem, ki tud nyílni a szívem, de hogy melyek ezek, azt úgy érzem, nem nagyon szabad reklámoznom, mert rengeteg a rasszista, intoleráns ember, és van elég problémám így is, nem hiányzik az, hogy közutálat tárgyává váljak amiatt, hogy egy bizonyos vallás számomra nagyon szimpatikus. A másik vallás, ami szimpatikus, nagyon kevéssé ismert, sokan nem is hallottak róla, ezért akiknek meséltem róla, csak néztek, mint borjú az új kapura. E két vallás között kell döntenem, és akkor a valláskérdés megoldódik. Ha megtalálnám a páromat, aki el tudna fogadni úgy, ahogy vagyok, neki el merném mondani, hogy melyik ez a két vallás, ami számomra annyira csodálatos, és ha ő nem is venné fel a két vallás közül egyiket sem, akkor is támogatna engem, és el tudnám dönteni, hogy a két vallás közül melyiket vegyem fel, mert biztonságban érezném magam, és a párom elfogadná a furcsa dolgaimat, amelyek az adott vallás felvételének lennének a következményei.

Rólam még azt érdemes tudni, hogy én nagyon szeretem az embereket, és időnként úgy érzem, hogy kimondhatatlan szeretetet érzek mind a hétmilliárd ember, és az egész glóbusz iránt. Úgy érzem, legszívesebben körbeölelném a világot, és kivágnám belőle a beteg részt. Ezt a mondatot másodikos gimnazista koromban fogalmaztam meg először, és akik hallották, sírtak örömükben.

Ha a majdani páromm segítségével sikerül majd megtalálnom a számomra igaz hitet, akkor az új hit szerinti első imáimat, és egyéb istenszolgálatokat a rákos barátnőmért fogom felajánlani, akinek más egészségügyi problémái is vannak, és akit ha elveszítenék, én belepusztulnék.

Sikerült elérnem, hogy szegény lány higgyen Istenben, de egyelőre mást nem tudok tenni érte.

Hú, most nagyon hosszút írtam, és teljesen eltértem a témától.

Minden kommentelőnek küldök sok-sok szeretetet.

Üdv

2011. szept. 15. 09:53
 12/16 anonim ***** válasza:

Szia kérdező! 22 éves férfi vagyok, és hallássérült. És még elvileg szemüveget is kellene hordanom...a bal szememre elég rosszul látok, de azért teljesen nem. Én még töri országos töri versenyen is részt vettem, nem emlékszem hányadik lettem, első vagy második. Én sem találtam meg a páromat sajnos eddig. Bár lehet, hogy ez az én hibámból van, de hozzá kell tennem az ismerős köreimben nincs olyan kiszemelt, akit választhatnék. ÉN azt mondom, hogy ne csüggedj. Értelmes vagy, és gondolom szép. Bár a szépség mindenkinek mást jelent, de csúnya lány nincs.


Nincs valami klubb, vagy hasonló? Nekünk van a sinosz,- sikenetek és nagyotthallók országos szövetsége--igaz ritkán járok be. Hát én szorítok neked, neten ne nagyon ismerkedj, esetleg úgy hogy ottt van valaki melletted. Próbálj valami olyan helyet felkeresni, ahol hozzád hasonló emberek vannak, de mondom azt is, nem feltétlen kell, hogy olyanok legyenek mint te. Csak talán úgy könnyebb az ismerkedés. Normális emberekkel is ismerkedhetsz, de ahhoz el kell indulni valamilyen irányba. Sok sikert kívánok neked!

2011. szept. 16. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:
google csodákra képes... xD
2011. szept. 16. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 A kérdező kommentje:

Szia Utolsó!

Nagyon kedves emberke lehetsz.

Köszönöm a soraidat.

Sajnos, nincsen olyan klub, amire te gondolsz.

a biztatásodat köszönöm még akkor is, ha nem tudtál konkrét ötletekkel szolgálni.

Üdv: a kérdező

2011. szept. 16. 22:32
 15/16 anonim ***** válasza:

Hali,


fogalmam sincs mitévő légy, de annyit tudok tanácsolni hogy ne add fel..:) az élet szép és nagyon rövid ahhoz, hogy elkeseredjünk :)


a diplomádhoz pedig fogadd mélységes gratulációmat:)


nagyon nagy kitartást kívánok neked még1x, és remélem megtalálod életed szeremét mihamarabb.:)



megtalálni csak ismerkedéssel lehet, talán áldozatot kell hoznod és annyi emberrel ismerkedni, amennyivel csak tudsz.:)

2011. szept. 16. 22:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 A kérdező kommentje:

Bocs, az előző kommentem a hallássérült srácnak szólt.

22:29-es: milyen csodákra képes a google szerinted? Hogy érted ezt?

Üdv: a kérdező

2011. szept. 16. 22:51
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!