Irna valaki egy ilyen verset?

Majdnem minden költő írt ilyeneket...javaslom Irodalom könyvet.

De ha gondolod nézz szét ilyen amatőr versírók portálján. (pl piszkozat.hu) Csak mielőtt használod bárki versét, illik megkérdezni.

Szeretlek úgy mint egy nutellás zsömlét

Bár szerelmünk nem tarthat örökké

Nem lehetek veled mert kurv@ messze laksz

Szeretlek "hádé" minőségű fax

Mikor a szél

rólad beszél,

halkan neved suttoja…

Arcod látom,

arra vágyom,

ráborulj vállamra…

Ölelnélek

újra Téged,

mint senkit soha…

De oly messze vagy

szívemben fagy

hogy nem látlak soha…

aha, aha... majd megírja valaki, te meg más tollával ékeskedsz. írj te magad.

vagy nyisd ki az irodalom tankönyvedet, már az tele van ilyennel. vagy mek.oszk.hu-n nézz ki egy szimpatikus költőt és mazsolázz. :)

Juhász Gyula: Profán litánia

Tűnt Anna, aranyház,

Te drága csoda,

Elefántcsontmívű

Boldog palota.

Tűnt Anna, te tünde,

Te édeni kert,

Ahonnan örökre

Sors kardja kivert.

Tűnt Anna, mennyország,

Thulén túli táj,

Kire messze, mélyben

Gondolni be fáj!

Mindent, ami kincses,

Úgy hordok eléd,

Úrnője elé mint

Rabszolga cseléd.

S te fönn, szoborárván

Trónolsz, te örök,

Mint dór templomok ormán

Merev, isteni nők!

Francesco Petrarca: Ti szerencsés füvek, boldog virágok

Ti szerencsés füvek, boldog virágok,

kiken tapos mélázgató madonnám,

part, mely édes szavát figyelve andán,

szép lábának nyomát magadba zárod,

sima fácskák, friss lombbal ékes ágok,

halovány, kedves ibolyák a lankán,

sötét erdők, melyek fürödve lomhán

a Nap tüzében, oly sudárrá váltok,

ó, nyájas táj, ó, tiszta, friss erecske,

mely tükrözöd szép arcát s szép szemét is,

s élő fényétől gyúlsz tündökletesre,

irigylem tőletek tekintetét is!

Ne lássam itt ridegnek a követ se:

lángoljatok, hisz lánggal égek én is.

Álmodsz-e...

Álmodsz-e a koporsódban

Márványarcú kedvesem,

Míg a kopott sírkereszten

Eső pereg csendesen.

Láttad-e a földet, melyet

A sírásó rád dobott,

Vagy a megszűnt szívdobogás

Visszhangjait számolod.

Álmodsz-e még mennyországot

Új tavasznak hajnalán,

Boldog gyermek mosolygását,

Vadrózsát a ház falán?

Egy világot, ahol tudnak

Szeretni még emberek,

S ablakokból halk imák

És vidám dalok zengenek…

Szeretnék már megpihenni,

Megölni az álmokat,

Összetenni utoljára

E megtépett szárnyakat.

Soha többé nem hallani

Halk, távozó lépteket,

Megtöltöttek visszhangjai

Már egy egész életet…

Álmodsz-e a koporsódban,

Szelídlelkű kedvesem,

Míg kopottas keresztedről

A hollókat kergetem.

Láttad-e földet, melyet

A sírásó rád dobott,

Vagy e pokol összes kínját

S végóráját álmodod…

Álmodsz-e a koporsódban,

Márványarcú kedvesem,

Amíg kopott keresztfádhoz

Letérdelek, könnyesen…