A sikeresebb emberek miért látják sokkal jobbnak a sikertelenek helyzetét, mint amilyen az valójában?

Panaszkodunk, panaszkodunk?!

Oké, itt az én sztorim, és tessék akkor könnyeket hullatni rajta, még Neked is, kedves Kérdező, mert nem neked a "rossz"!!!

18 évesen összejöttem azzal a sráccal, akinél helyesebb, viccesebb és kedvesebb embert nem ismertem és nem ismerek azóta sem! Megkérte a kezem, igent mondtam, bementünk a hivatalba, foglaltunk egy tavaszi időpontot az esküvőhöz. A 6. évfordulónk előtt kórházba került, két hétig élet-halál között függött, mire kiderült, hogy mi a baja (nyilván gyógyíthatatlan :S ). Az optimista vélemények szerint max. 6-7 éve volt hátra. Akkor a 3 leendő gyermekünk 3 kiválasztott neve közül hármat kihúztunk a listáról, de én még csak véletlenül sem gondoltam arra, hogy elhagyjam, hiszen a betegség kiderülése előtt életünk legboldogabb időszakát éltük. Aztán hónapokkal később kijött a kórházból, 60 kilósan (20 kilót fogyott azon idő alatt). Egy (csúnyán hangzik, de ez az igazság) emberi roncs lett az én kosaras szerelmemből. :(

Hazavittem, napjában ötször készítettem neki a különféle diétás pempőit, de ő (rá nem valló módon) csak veszekedett velem, meg b*szogatott engem, hozzám vágott mindent, ami csak a keze ügyébe került, megütött, sértegetett engem és a családomat. Bírtam 2 hónapig, amíg a s*ggét is kinyaltam, csak, hogy életben maradjon (és nyilván akkor is, mikor még a kórházban feküdt), aztán kibuktam. Megkérdeztem az orvosát, hogy ezt a viselkedést lehet-e a betegségének a számlájára írni. Megmondta az igazat: igen és ez csak romlani fog. Bőgve szakítottam vele, mikor odáig fajult a dolog, hogy 2009 decemberében eltörte a kulcscsontomat!

Azóta úgy rázok le minden faszit, mint kutya a bolháját, pedig hidd el, addig is és azóta is minden ujjamra tíz pasi akadna, de 2 hétnél tovább nem bírok megmaradni senki mellett, mert olyan idegesítő hibáit fedezem föl mindegyiknek, ami egyszerűen annyira bosszant, hogy nem bírom elviselni őket!

Na, akkor kinek is szar valójában?!?! Kedves Rinyagyár!

Én talpra álltam, nem gyászolom az elképzelt életemet, várom, hogy még annál is jobb legyen, mint amit valaha is álmodtam magamnak, mert mi értelme lenne különben az életemnek, ha eztán csak szarabb lenne! :)

Az egyik legvidámabb emberként vagyok számon tartva és én, aki tényleg mindent elvesztettem és az egész átkozott életemet újra kellett terveznem és újjá kellett építenem 24 évesen, én nem vagyok hajlandó belesüppedni a hígf*sba, meg az önsajnálatba, akkor te, akit nem a sorsod b*szott ormányon, hanem a csajok, te hogy mered itt nyávogásra fogni a szót!?

Tudom, hogy nem lesz jobb attól, hogy másnak rosszabb, mint neked, de próbálj meg példát venni azokról, akik még a takony-kupac legalján is erősebbek, mint te vagy!

Itt vagyok én, a sikeresek csoportjából, mert tényleg az vagyok, minden téren, sőt, még szerencsém is van, de én is egyedül vagyok már több, mint másfél éve, pedig senki nem utasított el, senki nem szívatott meg, sőt, én utasítok el másokat. Szeretnék végre valakit magam mellé, de nem akarom a régihez méregetni, mert akibe én olyan nagyon beleszerettem, már nincs többé és amíg nem tud nálam senki tiszta lappal indulni, addig nem is fogom tudni megszeretni! "A sikereseknek minden olyan könnyű!" --> aha... :S