Hogyan léphetnék túl ezen?

Az a baj,hogy felnőtt nő létemre gyerekesen viselkedem,hiszen iszonyúan ragszkodom a múltamhoz,és képtelen vagyok elengedni és feldolgozni a fájdalmat és haragot,amit érzek.Még mindig szeretek egy olyan férfit,aki átvert,megalázott,és válogatott sértéseket vágott a fejemhez.Ráadásul mindez lassan öt hónappal ezelőtt történt,de még mindig nem telik el úgy nap,hogy ne jönnének fel bennem a régi emlékek,és hogy ne gondolnék Rá.Holott abszolút nem érdemli meg...A mai napig pokollá teszi az életemet a gondolat,hogy ő mással viháncol vígan,miközben én nyelem a könnyeimet,ráadásul tejlesen kifordult önmagából,megváltozott,és a nőjével együtt röhög rajtam.Mindketten lenéznek,és a nyomoromon élvezkednek.

A gond az,hogy én is változtam negatív irányban,öt hónapja nem vagyok önmagam,egy meggyötört arcú zombi vagyok,kiül az arcomra a fájdalom,elég mély depresszióba estem még tavaly ünnepekkor (Szenteste előtt szakított velem),és azóta képtelen vagyok kikecmeregni ebből a gödörből,fogytam is sokat.

Hiába dolgozom,vezetem a háztartást,heti öt napot pörgök a munkahelyen,de az agymat nem bírom leállítani,folyamatosan ezen pörgök.Lassan úgy érzem,megőrülök...Egyszerűen annyira függök egy aljas embertől,akár a drogtól,én nem is értem saját magamat.

Próbáltam a negatívumokra gondolni,az sem segített.Egyszerűen nálam ennyire elnyúlik az úgynevezett gyászidőszak,de vajon ez normális?Szerintem egyáltalán nem.Szóval látom én a problémámat,de mit tehetnék még?Mániákus vagyok,vagy elmebajos,nem is tudom.Képtelen vagyok feldolgozni ezt az egészet.Mit tegyek?