Mit gondoltok erről? Nem tudtam jobb témába írni bocsi

Az íróasztalon ücsörögve néztem a világot.A nap már lemenőben volt,az azúr kék eget,halvány,fátyolos ködfelhő borította.Narancsos,pirosas árnyalatokban úszott a panel rengeteg.Az ablakon lassan lefolyó vízcseppek jelezték,hogy nem rég állt el az eső.Az utca zsongott az emberek sokaságától,az autók sebesen hajtottak,dudaszó,kiabálás törte meg a csendet.Mindenki rohant,az idő is egyre csak pergett.Innen bentről nézve viszont minden olyan békés.A nap végén mindig itt kötök ki,bármi is történjék.Innen nézve a világ csendes és békés.Gondolataim a halk zeneszóval szálltak tova a semmibe.Kinyitottam a naplómat és a világ elcsendesedett..

“Ma voltam sétálni.Megint éreztem a tavasz hűs fuvallatát,bár még csak február van,a nap egyre csak ragyogott.Az utcák kihaltak voltak,egyetlen lélek sem bolyongott a városban ..csak én..Sétáltam,magam sem tudtam hová tartok,csak lépkedtem monotonon.A boltban a már megszokott arcok fogadtak,pont mint nyáron.Müzlivel felszerelkezve,hagytam el a boltot,olyan lassan mentem ahogyan csak tudtam.Érezni akartam a napsütést,a tavasz illatát.A város lassan ébredezni kezdett.A zenét, amit hallgattam max hangerőre csavartam.Nem akartam hallani a gondolataimat.Hatalmas kerülővel de végül hazaértem…A nap további részét tanulással,olvasással és tv nézéssel töltöttem.A nap végén megint csak az íróasztalon találtam magam.Az a hely,az egyetlen ahol boldognak éreztem magam mostanság.A szürke,egyhangúság az ami teljesen felőröl,és ebből most elég sok jutott.Innen fentről nézve,az élet olyan mint ha egy számítógépes játék lenne,mintha képes lennél mérföldeket repülni egyetlen ugrással.A játékban ha áthaladsz egy pályán,másik szintre jutsz,pontokat szerzel,és ha véletlen elhibázod bármikor újra kezdheted.Az élet nem ilyen.Ha elrontasz valamit,nincs több szint,nincs visszalépés,nincs új élet és ezt sokan elfelejtik.Ha a nap végén ott állsz a ház tetején,az ugrásra készen,egyedül leszel.Ha ugrasz,kockáztatsz.De vajon mered e vállalni a következményeket?!Azt,hogy talán sosem léphetsz vissza,azt,hogy az ismeretlenség magába burkolhat,felemészthet.A döntés mindenkiben benne van,de csak kevesen élnek vele.”

egyik barátnőm írta,nekem nagyon tetszik...de lehet h túl elfogult vagyok vele kapcsolatba...szerintetek érdemes lenne ezt az írásos dolgot komolyabban folytatnia? és mit gondoltok erről?