Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Férfi/nő barátság. Vajon érdemes úgy belekezdeni egy baráti kapcsolatba úgy, hogy már az elején tudom, hogy a másik többet akar? Vélemény?
Ha öszintén meg tudjátok beszélni a dolgot akkor szerintem úgy mond visszafejlődhet barátságra.
Csak azért mondom mert hasonló helyzetben vagyok és én elfogadnám ha csak barátok lennénk (én akartam volna többet).
Ha te vagy a csak barátkozni akaró, szerintem barátkozzatok nyugodtan, de ne adj neki félreérthető jeleket, hogy többet is szeretnél, mert akkor biztos nyomulni fog.Bár lehet, ha jobban megismeritek, megkedvelitek egymást megváltozik a te véleményed is.
Én is hasonló cipőben járok, mostanában kezdek jobban barátkozni egy lánnyal, én nyitott lennék többre is, mint barátság, de egyelőre nem erőltetem, mert még nem tudom, hogy ő csak barátkozni szeretne-e vagy idővel esetleg párkapcsolatban is benne lenne.
Szerintem ha még nem ismeritek egymást eléggé akkor a barátság mindenképpen jó kezdet, akkor is ha az egyik többet akar a másik meg nem. Idővel valami biztos fog változni, vagy az aki többet akar az látja be, hogy nem lesz belőle több vagy az aki nem akar majd szintén többet.
Bár ezt így gondolom sajnos amikor én kerültem ilyen helyzetbe sosem kaptam esélyt még barátságra sem. Hát igen ez két emberen múlik. Van, hogy hiába akar valaki egy barát lenni ha a másik fél még ezt sem akarja. Na ez nagyon szar tud lenni.
Valójában én vagyok az aki többet akar, és nem csak célzás volt amit esetleg nem értett volna meg, hanem elmondtam neki konkrétan... Egyszer korábban már kosarat kaptam a lánytól mert van barátja, majd hónapokkal később ő közeledett felém. Sokat beszélgettünk, és mivel semmiféle utalás nem volt arra, hogy még mindig van barátja, megint tettem egy próbát. :) Ismét kosarat kaptam, azt mondta még van barátja... Gondoltam hogy ezek után lőttek az egésznek, nem hinném hogy továbbra is barátkozni akar velem, hiszen kiderült hogy még mindig többet szeretnék. De továbbra is ő az aki keresi a társaságomat, igazából olyan mintha cseppet sem zavarná, hogy én nem csak barátkozni akarok.
Nekem ez így egy picit fura, nem teljesen tiszta hogy miért akar továbbra is barátkozni, és néha kapok olyan bókokat is amit lány baráttól eddig soha.
Az eddigi válaszokat köszönöm! :)
Harmadik hozzászóló vagyok.Kicsit offolni fogok, de ez is hasznos lehet talán a kérdezőnek.
A negyedik hozzászóló kapcsán az jutott eszembe, hogy most úgy alakult az általam előbb említettet lánnyal, hogy kettesben megyünk egy rendezvényre, de ugye alig ismerjük egymást, szóval ez nem randi lesz, csak egy baráti meghívás. Viszont úgy érzem, hogy talán voltak neki is olyan mondatai, amiből arra lehetne következtetni, hogy nemcsak barátkozna. De még kell egy kis idő, amíg kiderül, hogy pontosan hogy is állunk mi ketten, mert azt nem szeretném, hogy egy meggondolatlan mozdulatom vagy mondatom miatt minden kapcsolatot megszakítson velem a lány és barátok se legyünk.
Egy kicsit egyébként az az érzésem, hogy ő maga tette fel ezt a kérdést, mert rájött, hogy részemről akár több is lehetne, viszont ő kizárólag baráti kapcsolatban gondolkozik. De annak meg ugye nem sok esélye van, hogy pont ő a kérdező :-)
Sajnos én már kétszer is beleestem hasonló hibába, mint a lány, akiről beszélsz:
A srác, aki a haverom, bevallja, hogy többet akar, én megmondom neki, hogy én viszont nem, de nagyon szeretek vele beszélgetni, ezért felajánlom, hogy a barátságunk ettől még megmaradhat, mert azt azért sajnálnám elveszíteni. A srác természetesen beleegyezik, de valahol úgy érzi, hogy még nincs minden veszve, hiszen valahol mégiscsak kedvelem, nem utasítottam el teljesen. Én meg azt hiszem, elfogadta a helyzetet, majd talál valaki mást akit megszeret, élem tovább az életem, összejövök valakivel, aztán a vége az lesz, hogy srác rájön, hogy minden hiába, eltávolodunk egymástól, megszakad a barátságunk is.
Nem szokott az ilyennek kellemes vége lenni, de te tudod. Ez csak az én példám, nem törvényszerű, hogy így lesz veletek is.
Első hozzászólóval ebben nem értek egyet: 'úgyse tud olyan szoros kötelék kialakulni, mint pl a szerelem első látásra' Szerelem első látásra? Hogy tudnál beleszeretni egy olyan emberbe, akit nem is ismersz? (Kémiai folyamatok beindulhatnak, meg egy erős vonzódás, aztán a kapcsolatotok során nyilván kiderül, hogy igazán összeilletek-e vagy sem.)
Egy mély barátságon, kötődésen alapuló kapcsolat már hogy lehetne lazább, mint egy első látásra- dolog?! Nem kötekszem, csak nagyon más a véleményem és ezt muszáj volt leírnom. :)
Amúgy olyasmi helyzetben vagyok, mint a kedves kérdező, másfél éve szeretem egy jó barátomat, már elutasított egy évvel ezelőtt, mégis olyan dolgokat tesz, amik nálam túlmennek a barátságon, és ez olyankor jól esik, de mégis dühít.. Az a baj, hogy próbáltam már, de nem bírtam meglenni nélküle.
Szerintem nem szabad kínozni a másikat.
18/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!