Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit gondoltok rólam?
Nem vágyok igazán a szerelemre. Úgy vélem, hogy ráérek 30-40 évesen is párkapcsolatba lépni, vagy talán soha. Gyereket sem szeretnék. Valahogy nem jövök ki a velem egykorúakkal (van néhány kivétel), inkább a felnőtekkel vagyok egy hullámhosszon. Egyszerűen zavar és idegesít a mai fiatalok világa. Nem beszélek csúnyán, nem iszok, nem dohányzok, nem kábítószerezek, nem járok "modern" ruhákban, még discoban sem voltam, stb... Én így jól érzem magam. Zenét szoktam hallgatni (interneten), de "másfélét", mint amilyeket manapság hallgatnak a legtöbben. Fizikailag érett vagyok, de lelkileg nem, vagy lelki szempontból éppen ellenkezőleg. Egyébként természetesen megvannak a "természetes szexuális vágyaim", de szégyenlős vagyok, és magamban oldom meg.
Vannak céljaim, ami sajnos manapság kevés fiatalról mondható el.
18/F
Sajnos nem vagyok olyan jó tanuló, körülbelül 3,3-3,4-es az átlagom, és sajnos matekból megbuktam, annak ellenére, hogy sokat gyakoroltam.
2005-ben rátaláltam egy "társaságra", ahol jól érzem magam, és azóta is az egyesület tagja vagyok. Természetvédelemmel, madármegfigyeléssel és gyűrűzéssel foglalkozunk főként. Nekem is szinte a mindenem a természet, természetvédő szeretnék lenni valamelyik hazai nemzeti parkban. Csak sajnos a matematika az útjába áll, és bevallom őszintén, hogy lehetnék szorgalmasabb is, mégha gyakorlom is a matekot. Érdekes, hogy az összes magyar madárfaj latin neve (kb. 340-360 fajé) tanulás nélkül megragadt bennem.
21:36-os vagyok újra
oké, de nem ilyen társaságra gondoltam:) azt hiszem, ez nem az a társaság, akikkel az ember összeül egy délutánon beszélgetni egy kávézóban. és gondolom, sokkal idősebbek is nálad.
a cél az, hogy korodbelieket ismerj meg, olyanokat, akik hasonlítanak hozzád. Ne légy pesszimista, és nem kell megijedni, ha elsőre nem megy, de találni fogsz ilyeneket.
Én voltan a "nem egó simogató" XD
Nézd gondolj amit akarsz, de áruld el mire jó ez neked? Szerinted pár mondat után amit egy közösségi honlapra raksz fel hogyan alkothatnánk véleményt rólad?
Vagy ismerkedni akarsz?
Vagy ennyire nem ismered magad, hogy itt várod a kritikát?
Bocs nem értem mik a céljaid ezzel, és ez most mire is jó neked...de te tudod. :S
Azért igazán elmagyarázhatnád.
22:59
Csak azért tettem fel a kérdést, mert kíváncsi voltam, hogy másnak mi a véleménye az "életvitelemről". Egyszerű kíváncsiság.
Nem volt benne semmi ismerkedési szándék, semmi hasonló.
Azalatt, hogy "vannak céljaim", azt értettem, hogy vannak céljaim az életben, egyetemet szeretnék végezni, természetvédő szeretnék lenni, mint azt később kifejtettem.
Szerintem értékes, komoly srác vagy! Keress egy kislányt
aki elfogad ilyennek és hidd el, mellette elmúlik ez a
melankólia-szerű, furcsa élet-érzés! Ne vonulj el a világ-
tól, keress párt, ne maradj magadra, mert az pokoli. És
ha biztos egzisztenciád lesz, ne hagyd ki a gyermekválla-
lást sem! Sajnos nekem nincs gyerekem, de a rokon gyere-
kek, meg egy volt barátnőm 10 éves kisfia nekem annyi örö-
möt szerzett, hogy az nem igaz! És bízzál magadban!
Az meg a másik, hogy az egy pszichológiai tény, hogy semmilyen életszakaszt nem lehet kihagyni "büntetlenül". Tehát vagy később érkezik el az az időszak, amikor "kicsapongóan" élsz, vagy pedig belül frusztrálódsz.
A kezedben a kulcs. Te tudod. Én nem szólok bele.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!