Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Másoknak is ellenszenvessé váltak a nők?
Rám sem hederítenek, más férfiakért meg vérre mennek egymással. Próbálkoznak náluk, olyankor fel tudják adni a női méltóságukat, nem számít, ha egy tökéletes pasi van a láthatáron.
Régebben örültem, ha láttam egy szép csajt, jókedvem lett, mostanra már annyira ellenszenvessé váltak, hogy herótom van, ha eggyel beszélnem is kell valamiért. Már azt kívánom bárcsak születtem volna inkább melegnek, akkor nem mentem volna ezen keresztül. Az idősebb generációval semmi gondom sincs, a velem egykorú huszonéveseket és a fiatalabb tiniket ki nem állhatom.
Másokkal is ezt tette a tehetetlenség amit a sikertelenség okozott?
#9 nem tudhatjuk, hogy az eladónő kiszemeltje valóban "top pasi" volt-e.
Ez a "top pasi" duma meg alapból rohadt szánalmas, hiszen minden ember számára más a vonzó.
Az viszont szinte biztos, hogy ha az az eladónő úgy első látásra szeretett bele a csávóba, akkor valszeg nem a pénze, a BMW-je, vagy a nagy farka indított el benne vágyakat. Ahogy ezt az incelek elképzelik. Hanem valahogy jó benyomást tudott tenni rá, lehet elsütött egy poént, vagy nagyon udvarias volt.
Nem, nem érted. Nekem az a bajom, hogy rendben vagyok magammal egyébként, sok energiát és pénzt fektettem bele és még így sem jönnek a sikerek. Hogy ezeket megtettem nem bánom, mert szeretek öltözködni is, meg fodrászhoz járni, jó parfümöket venni, olvasni stb. Tehát nem csak a nők miatt kezdtem el ezeket. Hiába próbálja mindenki erre kenni, hogy változtatni kell meg tenni érte. L*faszt!
Nem tudtam én sem flörtölni meg hirtelen bármiről elbeszélgetni egy nővel, ha úgy adódott. Ez biztos, hogy igaz, hogy hátrány. De akkor minden férfi, akinek barátnője, felesége van, az szívtipró, macsó dumával tud bókolni a nőknek, amire azok már ájuldoznak is?! Erősen kétlem. Ezzel különben már a hócipőm is tele volt, hogy mindenki szerint a nőknek hódolni kell. Nem állnék be most már a huszadik jelentkező mögé a sorba, hogy na majd hátha engem fog választani őkegyelme. Ha olyan jó nem vagyok mint a másik pasi, hogy tegyen érte, hogy megpróbáljon megismerni, megfogni magának, akkor hova is pedálozzunk?!
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!