Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan tudnám a barátnőmet...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan tudnám a barátnőmet leszoktatni arról, hogy folyton véresre kaparja magát?

Figyelt kérdés

Már több éve ismertem, együtt dolgoztunk , és akkor is voltak sebei, amit az akkori pasijaira fogott, meg az anyjára, hogy a három lánytestvér közül mindig ő volt elnyomva, másik két tesójának mindig minden el volt nézve stb. Valamennyire mindig tartottuk a kapcsolatot, és az utóbbi időben eléggé közel kerültünk egymáshoz, úgy látom jól érzi magát velem, de erről az önsanyargatásról továbbra sem képes leállni, van, hogy meg se tudja magyarázni miért, de volt, hogy rám fogta mert aggódik miattam.

Sajnos nagyon durva amit csinál, ráadásul nem csak a karját, bokáját kaparja véresre, de az arcát sem kíméli, utóbbin most is egy kb 4-5mm átmérőjű, aminek persze ugyanúgy nyoma marad mint a többinek, és a karján is van megint kettő ragtapasz. Bokáján meg sem tudnám számolni hány ilyen seb utáni gödör van, és sajnos ez is igazolja, hogy az anyja, akivel él, vagy a felnőtt tesói nem foglalkoznak vele, pedig nem olyan dolog amit nem vettek észre. Ő is amúgy már 29 éves

Természetesen aggódom érte, és szeretném erről valahogy leszoktatni erről, mert egyre jobban elcsúfítja magát, és tudom nem szép ezt kimondani, de féle, hogy eljön az a pont, amikor már nem fogok hozzá emiatt vonzódni, és inkább szakítok, csak éppen ha elhagyom, akkor azzal sem segítek rajta.


Normális válaszokat szeretnék, nem kellenek a sértő szidalmazó megjegyzések, mert ez ahhoz túl komoly téma.

Köszi!


szept. 17. 10:54
 1/9 anonim ***** válasza:
73%

te leszoktasd? sehogy

pszichológus, mert ez nem normális egyáltalán.

szept. 17. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
90%

Szerintem itt valahogyan biztonságos közeget tudsz neki teremteni, hogy el tudjatok erről kezdeni beszélni, illetve pszichológushoz tudod segíteni. Te leszoktatni erről nem fogok tudni sajnos, mert ezek a kényszeres viselkedések tényleg szakértőt, hosszú terápiát igényelnek. De ha ehhez hozzá tudnád segíteni, az nagyon szuper lenne.


Kitartást hozzá!

szept. 17. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
68%

Bírom, hogy nem azt hozod ki belőle, hogy neki mennyire rossz ez, hanem hogy ezzel elcsúfítja magát, és nem fog tetszeni neked :D


Amúgy meg sajnos te nem igazán tudsz érdemi segítséget adni neki. Először valahogy ki kell jutnia abból a közegből (támogatni tudod, de te magad megoldani nem) és pszichológusra is szüksége van, ha ő maga is eldönti a dolgot.

szept. 17. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
85%
En is azt mondom, ha eltudod segíteni őt egy szakemberhez akkor már többet tettél, mint eddig bárki.
szept. 17. 11:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
93%

Bakker, pont mint a lányom. 🤦

Őt a válás viselte meg, akkor kezdte el. De utána egy darabig viszonylag ritkán vakart szét egy-egy szúnyogcsípést. Aztán jött a pubertás és a pattanások... Egyszerűen egy rossz beidegződés, hogy ha unatkozik, vagy nincs mit csinálni a kezével, akkor elkezdi a pattanásokat piszkálni.

Nekünk jó megoldás volt, hogy csináltam neki műkörmöket. Nem túl hosszút, de szép vastagot, amivel kb nem lehet vakarózni. Ez mindig eszébe is juttatta, hogy nem szabad. Ezt kb fél évig hagytuk fent, aztán leszedtem. Lekopogom, szerencsére nem kezdte újra. A kezeit is le tudja foglalni, pl tévézés közben, megtanult kötni.

szept. 17. 12:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
38%

"akkori pasijai" meg ugye most is van a kérdező, aki még segíteni is akar rajta.

Na, ennyit arról ismét, hogy mennyire kell rendben lenni pszichésen, hogy legyen partnered...

Kattos ez a liba is, de nyilván elég jól néz ki, úgyhogy kb. sosem volt egyedül.

Életemben nem csináltam ilyet (sem), le sem sz*rnak. Érdekes...

szept. 17. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
75%
Én biztos nem törődnék vele a helyedben hiszen nem aggódsz érte csak a külseje érdekek téged. Az más lenne ha az egészségét hoztad volna szóba anélkül, hogy te félnél hogy nem fog vonzani, de mivel úgy írtad inkább hagyd békén.
szept. 17. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Kösd le a kezét!
szept. 17. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Első lépés, hogy elköltözik... A második, hogy te meg szakítasz vele.
szept. 19. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!