Manapság igazából a nők kevésbé akarnak gyereket, mint a férfiak?

Szerintem a nők alapvetően még mindig nagyon sokan szeretnének gyereket, bár pontos adatokat nehéz lenne erről levonni (nyilván vannak olyan változók, amikből következtetni lehet, de pont olyan generációról van szó, ahol sok esetben még a gyerekvállalás előttük áll, tehát nehéz jósolni, hogy mi lesz 10 éven belül). Viszont sajnos azt látni kell, hogy ez a generáció és korcsoport az, akik szülei nagyrészt elváltak, vagy össze sem jöttek, tele vannak gyermekét egyedül nevelő anyukákkal (korábban ugye az volt a minta, hogy minden szar volt, de együtt kellett maradni, ők megnyomorítottak egy generációt, aki már válni akart minden áron). És ez nem egyszerű élet sem a gyereknek sem a nőnek, rengeteg lemondással, áldozattal, energiával, idővel és pénzzel jár. Az ebben felnőtt gyerekek sajnos valósan azt látják, hogy ezek a nők magukra maradtak a gyerekkel, a munkával (ahonnan évekre kiestek, illetve eleve nem első a karrierjük, hiszen a gyerekért kell menni az óvodába), általában irracionálisan kevés gyerektartással, vagy szimplán anélkül, ezek a nők hátrányt szenvednek minden téren, még a későbbi társkeresésben is, hiszen a fő feladatuk a gyerek eltartása. Elszenvedték azokat a durva kapcsolatokat, és válásokat, amelyben megcsalás, veszekedés volt a normális, elhagyta őket az egyik szülőjük, új családot alapított, új gyerekei lettek, amikben az anyukáik összetörtek. (És tudom, persze erre majd jönnek, akiknél ez nem így van, de a helyzet hogy az én ismerettségi körömben a legjellemzőbb az az apukatípus, aki vagy megszakítja a kapcsolatot a családdal és nem fizet, vagy fizet egy szánalmasan kicsi összeget, mellette állandó jelleggel az anya ellen hergeli a gyerekeket.)

És hát ez leírva eléggé elb*szott, semmi kedvem hozzá. Én ha vállalok gyereket, csakis akkor vagyok hajlandó, ha tudom, hogy ennek sem őt sem magamat nem teszem ki. Mégpedig ez nehéz, mert még a láthatás is egy baromi nehéz helyzet lehet, ha a szülők között szörnyű a kapcsolat. A gyerek örökké összeköt.

Szerintem a nők nem a férfiakhoz képest akarnak kevesebben gyereket, hanem a 20-30-40 évvel ezelőtti hasonló korú nőkhöz képest... akkor még az volt az elfogadott nézet, hogy "akkor vagy igazán nő, ha szülsz", "minden nőben ott van az anyai ösztön", "ez az élet rendje", "ez ad egy nő életének igazán értelmet és boldogságot"... aztán a mai nő meg valamennyire kritikusabban nézi az anyja, idősebb nőismerősei sorsát és a liberálisabb, megengedőbb közvélemény, illetve a pszichológia és önismeret széléesebb körű elterjedése miatt inkább magába néz, hogy NEKI személyesen tényleg boldogságot okoz-e a dolog.

A férfiak megint más kérdés. Szerintem összességében kevesebben akarnak még mindig, mint nők, de aki igen, az hangosabb... és közöttük azért van nem egy, aki nem azért akar gyereket, mert olyan meleg apai ösztöne lenne, hanem a büszkeség, a neve-DNS-e továbbörökítése miatt.

Online sokszor olvastam már nőktől, hogy ha apukák lehetnének, akarnának gyereket. Nem transztéma, csak felelősség.

Alapból a terhesség egy szívás. Ha nem akarod tönkretenni a tested, lebasznak, ha tönkremegy a tested, lebasznak. Nincs gyerekem, de akárhányszor csendben végigolvasok egy threadet, hogy milyen testi változásokkal jár/hat a terhesség, mindig gúvad a szemem valami új dolgon, amit olvasok.

Van egy kifejezés, amit olvastam, a "primary parent". Ez túlnyomó többségben az anyuka. Az elsődleges szülő, a default szülő. Apuka csak úgy van anya mellett. Néha ad egy pohár vizet a gyereknek, néha nézi 5 percig, hogy anya elmenjen vécére, de felelőssége nem sok van. És amikor egy közösen vállalt projectben nem számíthatsz a társadra... az mindig szopás, de olyan volumenű dologban, mint a gyerekvállalás, simán vezethet váláshoz.

Meg ahogy írták, a férfiak motivációja is rossz a gyerekvállalásra. Sokan az apuka státuszt akarják a társadalomban, munkahelyen elérni. De csak névben, a munkát nem akarják beletenni.

Én nem szeretnék, mert félek, hogy úgy járok mint anyám; 13 év házasság után, amire rááldozta gyakorlatilag a teljes felnőtt életét, a munkáját, a tanulmányait, a szabadidejét, stb. otthagyta a férje (megalázó módon), minimális gyerektartással, és állandó feszültséggel minden gyerekek körüli ügyben. Minden tiszteletem és szeretetem az övé, mert amit végigcsinált elképesztő erőt mutat, viszont én semmi pénzért nem mennék ezen keresztül.

A mostani élete teljesen rendben van, de el sem tudom képzelni (és bűntudatom is van emiatt okozójaként), hogy milyen elképesztően sokra vihette volna, ha nem ezekre megy el az energiája 98%-a.