Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Leszopott aztán eltűnt?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Leszopott aztán eltűnt?

Figyelt kérdés
Megismerkedtem egy nagyon gyönyörű nővel egy társkereső oldalon keresztül. Elmentünk randizni, aztán felhívtam magamhoz. Előtte sokat beszélgettünk, szóba jött, hogy kinek hány kapcsolata volt, milyen hosszúak stb. Ő mondta, hogy vele soha senki nem szakított még, amit elég nehezen hittem el, de mondom oké. Majd mikor feljött hozzám, egy hosszabb csókolózás után leszopott kétszer kis szünettel, de úgy, hogy akkor megértettem miért is nem szakított vele soha senki. Minden túlzás nélkül, életem top3-jában benne volt a mutatvány, pedig volt már egy jó pár nővel dolgom. Ő semmit nem engedett hogy csináljak vele, csak a felsőjét vehettem le és ennyi. Már az fura volt, hogy miután leszopott másodszor rögtön lelépett, pedig mutatni akartam neki valamit, amiről előzetesen beszéltünk, de azt mondta, hogy már nem érdekli (pedig eredetileg amiatt jött fel hozzám). Ezután írtam neki, hogy elmehetnénk randizni hétvégén megint, arra nem jött semmi válasz. Írtam neki megint, semmi.. napok teltek el, ebben már nem is reménykedek. Szimplán csak nem értem a helyzetet, minek szopott le, ha nem tetszem neki? Valamint ha a farkammal volt gondja, minek szopott le másodszor is? A méretre nem lehet semmi panasza, frissen mosott is volt, ápolt, szőrtelen stb. Nagyon csalódott vagyok, mert ha hiszitek, ha nem, úgy érzem teljesen megbolondított ez a nő, folyton ő jár a fejemben, nagyon odavagyok. Ilyet sose éreztem ezelőtt, hogy első randi után így megfogjon valaki. Bármit megtennék, hogy visszaírjon, tudom szánalmas vagyok, de közben annyira szorongok, hogy nála jobbat soha a büdös életben nem találok. Kérlek adjatok valami magyarázatot, ami logikus, mert megbolondulok.

aug. 14. 09:39
1 2 3 4 5
 1/44 anonim ***** válasza:
100%
Valószínűleg t@ke volt a menyasszonynak :D
aug. 14. 09:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/44 anonim ***** válasza:
71%
Ő volt nálam is tegnap este.
aug. 14. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/44 anonim ***** válasza:
91%
Szopófantom.
aug. 14. 09:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/44 A kérdező kommentje:

#1 az biztosan nem, rövidgatyán keresztül alányúltam és semmi nem domborodott. 100% hogy biológiailag nő.

#2 és #3 légyszíves ne itt poénkodjatok.

aug. 14. 09:48
 5/44 anonim ***** válasza:
48%

Ez wtf :D


Még csak ellenszolgáltatást sem kért, hogy legalább dugd meg cserébe.. érdekes.. Ha nem kitaláció a kérdés, akkor remélem egyszer lesz hozzá szerencsém :D


Te meg ábrándulj vissza a valóságba, örülj neki hogy megtörtént, aztán kész.

aug. 14. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/44 anonim ***** válasza:
95%
Kérdező azt ugye tudod hogy vannak nők, akik ha szopni akarnak akkor fognak és mindegy nekik hogy az alany épp kicsoda. Szerintem ez az eset pont ilyen lehetett.
aug. 14. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/44 anonim ***** válasza:
36%

Lehet van kapcsolata és csak egy kicsit szórakozni akart meg változatosságot.

Vagy ilyen női tanfolyam szerün vesz pont részt ahol ezt a feladatot kapta.

Az is lehet, hogy írni fog vagy 1 hét múlva.

aug. 14. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/44 anonim ***** válasza:
100%
#1 Szerintem is férfi volt.
aug. 14. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/44 A kérdező kommentje:

#5 hát na ez az, ilyet én se igazán hallottam még és lehet szintúgy nem hinném el a sztorit, ha egyik haverom mesélte volna.

#6 csak ebben mi a jó neki, ha leszophat? Mondjuk a technikájára nagyon büszke volt, kehet csak el akarta húzni előttem a mezes madzagot? Mert az sikerült.

#7 erre nem is gondoltam, hogy feladatként kapta, vagy esetleg fogadást vesztett el.

aug. 14. 10:00
 10/44 anonim ***** válasza:
100%
Lehet pont azt akarta elérni, hogy megkattanj és pár nap múlva jelentkezik, amikor már úgy érzi eléggé megbolondultál érte. Játszik veled.
aug. 14. 10:01
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!