Mindig nagyon csúnyán van vége , nekem kéne változtatnom?

Az is lehet, hogy te csinálsz valamit, ami ezt váltja ki. Számomra pl nem rég derült ki, hogy flegma leszek, mikor támadás ér és valaki nem hagy kilépni a szituációból. Először megpróbálom észérvekkel, nyugodtan, a másikra figyelve, értelmezni a helyzetet, ha viszont a másik nem így játszik, hanem kiabál, támag, akkor jön a visszavonulás, hogy a dühöm ne zavarjon be a vitába, ez viszont flegmának, lenézőnek tűnik kintről. Alapvetően egy hangos szó, vagy káromkodás, gonoszkodás nélkül rendezem el "korrekten", de, amikor érzelmileg visszavonulok a helyzetből az íg, fest kintről. Pedig, csak azt akadályozom meg, hogy bevonjon a másik egy veszekedésbe az építő vita helyett.

Nekem nem tűnt fel eddig, bár éreztem persze, hogy megváltozik a mimikám, stílusom, de nem látom magam kívülről, meg egy vita közben nem is magamat elemzem, utólag meg stílust elemezni marha nehéz.

Könnyen lehet, hogy a te énvédő mechanizmusod is bicskanyitogató másoknak. Hiába nem direkt bántó, vagy agresszív valaki, még lehet provokatív, passzívagresszív, lekezelő, vagy flegma akaratán kívül is.

Emellett az emberek többsége képtelen kezelni egy negatív érzelmi szituációt. Mindenki rohadt büszke, hogy ember és milyen "fejlett", közben az első komolyabb érzelmi helyzetben visszavedlik ösztön szintre. Valószínű valami ilyesmi történt a nőiddel is.

Mindenesetre érdemes megkérdezni a környezeted, hogy te mit mutatsz, ha érzelmileg instabil a helyzet, vagy vita van.

"0 érzelmi szinten vagyok "

Ez lehet a gond. Ez semmilyen (barati, csaladi stb.) kapcsolatban nem jo erzes a masiknak.

Ismerős a helyzet, nálam azon szoktak kiakadni, hogy úgy vagyok nagyon kedves és odaadó, hogy közben semmilyen módon nem vagyok megközelíthető.

A másiknak fájdalmas és zavaró ez a fajta érzéketlenség, minden teszt és kísérlet elbukik rajtam, nem lesz igazi érzelmi reakció, és ez valóban rém idegesítő lehet akkor is, ha a másik rúgja fel a kapcsolatot. Olyan, mintha semmibe venném a másikat, nincs feloldása annak a feszültségek, amivel egy elválás jár, esély sincs "megváltást" találni.

Erre az normális érzelmi világú embereknek általában szüksége van, és kioldatlanság miatt keletkező zavar és feszültség könnyen változik haraggá. Ráadásul átverésnek is tűnik minden kedvesség visszamenőleg is, olyan, mintha végig csak becsaptam volna őket.

Az ő élményük ilyenkor a közöny és hiába zajlik odabent bármi bennem is, pont abban az érzelmileg túlkontrollált helyzetben nem állok neki elmagyarázni, hogy mennyire fontos ember (volt) az életemben, nem teszek szemrehányást és nem próbálom érzelmileg befolyásolni. Csak a szenvtelen szemlélődés látszik.

Ha ilyen vagy, akkor viseld a rád zúduló haragot és a csalódottságot is, a tipikus érzelmi működésű embereknek ez a fajta reakciótlanság ugyanis bántó.

Ha zavaró, változtatni is lehet rajta, bár nekem egyfajta önzőségnek tűnik, hogy a szakítás alatt is a jófejségi kreditekre gyúrsz, mintha azért kellene ez is, hogy nagyszerűbb embernek érezhesd magad.

Ha nem tévedek nagyot, akkor hiába gondolod azt is, hogy igazságtalanul bánnak veled, mert te korrekt voltál végig, azzal ugyanis nem számolsz (pedig a fejem tenném rá, hogy tudatában vagy, ha más nem, a tapasztalatok miatt), hogy milyen egyenlőtlen úgy belemenni akár egy szexkapcsolatba is, hogy bármi történik, valójában csak a másik sérülhet igazán meg benne. Hogy mennyire nem fair, hogy valójában kezdettől esélyük sem volt valódi emberi kapcsolódásra veled.