Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan kell fiúként egy lányt "lepattintani" úgy, hogy ne bántsam meg?
Eléred nála, hogy kiábránduljon belőled, mert akkor a saját döntése alapján fog visszakozni. Nem fog sérülni az ártatlan lelki világa, nem fog megsértődni, egyszerűen saját maga fogja belátni, hogy tévedett.
Pl. a szeme láttára, feltűnően túrod az orrodat, vagy a füledben, szádban, gatyádban turkálsz, majd megsimítod a ruháját, haját, vagy éppen hangosan böfögsz és fingsz. Tudom, hülye ötlet, de az ilyen és ehhez hasonló dolgokra nem izgul rá túl sok nő.
#5. Semmit sem kell, mert csak lehetőség. Példát írtam, aminek a minőségét az utolsó mondatban jellemeztem is, ha nem tűnt volna fel.
Ennyi erővel én is kritizálhatnám a te hozzászólásodat, mert az pusztán csak eső után köpönyeg. Jóröggölt! Nem az volt a feladat, hogy utólag mit lehet csinálni, hanem hogy közben, vagy megelőzésképpen. Utólag már senkit nem érdekel, ha a kellemetlenség már megtörtént. :)
Sokkal hatékonyabb, ha azt mondod neki, hogy kizárólag a polipos hentaira izgulsz és csak análisan vagy hajlandó szexelni, illetve allergiás vagy a síkosítóra és a gumira is.
Garantált siker.
Például nem tűröd, hogy puszilgasson, hanem már el sem jutsz vele ilyen szintre, mert már előtte világossá válik neki, hogy erre nem vagy vevő. Mivel hagytad, hogy csinálja, rákérdezett a járásra, mert gondolom azt hihette azért hagyod, mert neked ez tetszik.
Amúgy miért hagytad/tűrted?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!