Nők! Tényleg vagytok inkább egyedül, mint kapcsolatban?

hmm nálam érdekes a helyzet egyrészt szeretnék társat párt másrészről vannak a klasszikus párkapcsolat lépései amit nem akarok

pl összeköltözni

szeretném ha szeretne és viszont, legyünk egy pár, kimondva, megmutatva, felvállalva egymást, mindenki előtt

de nem akarok együtt lakni vele. legyen saját élettere mindenkinek, de nem zavar ha együtt alszunk pl szex után, nem zavar egy fogkefe vagy pár holmi, de ne ragadjon itt napokra, legyen élete mellettem, ne zavarja a külön program, de szívesen menjük együtt ide oda. támogassuk egymást és segítsük de nem másszunk bele a másik életébe jobban mint a másik szeretné. pénzügyek külön de nem akadjon ki ha meghív egy fagyira cserébe és is megfogom, mindenki állja a saját kiadásait, de ha ö hív el valahova nem kelljen kifizetni ami az én részem, fordítva ugyan ez ha én hívom meg moziba én fizetem a jegy árát.

szóval elég kaotikus a dolog kicsit olyan mintha járnánk és tinik lennénk. de nem akarok úgy férfit az életembe h majd ö megmondja megmutatja vagy éppen belepunnyad a kapcsolatba...

Nem szép nő vagyok, és csak átlagos magyar közegben mozgok, nem a felső középosztályban vagy attól fölfelé. Mi következik ezekből? Igen, az összes ún. láthatatlan munka rám hárulna, nyilván a kiszervezés ebben a társadalmi rétegben szóba sem jön, ahogy átlag magyar férfinál az sem, hogy majd ő átvesz a (szerinte) "női" munkákból. Ehhez jön ráadásként, amit a kinézetem miatt kapnék, és abban bizony nem lenne köszönet... Semmi megbecsülés, tisztelet, szeretet, szép bánásmód stb., helyette rengeteg kritika, elégedetlenkedés, alázás, bántás (jobb esetben "csak" verbális-érzelmi, nem fizikai), más nők lesegetése, félrelépés, kidobás. Kidobás a legpiszlicsárébb semmiségért is, egy épp gyengécskébbre sikeredett poénért, egy csendesebb napért stb., mert tőlem csúnyácskaként ennyi sem elfogadható.

Nos, a fentieket figyelembe véve szerintem egyértelmű a válasz: IGEN!

Én igen, én inkább vagyok szingli, mint kapcsolatban. (Direkt írtam így, nem vagyok egyedül, magányos se, csak férfi nincs az életemben.)

Túl jól érzem magam egyedül, az az igazság. Főleg összehasonlítva azzal, hogy milyen volt kapcsolatban élni.

Tudom, hogy nem minden férfi gyökér, de a normálisabbak úgy is foglaltak, a maradék meg nem érdekel.

Elméletben előfordulhat, hogy jön valaki, akivel kölcsönös a vonzalom és úgy érzem, hogy megéri érte feladni a függetlenségem. De a gyakorlatban még csak hasonlóval sem találkoztam.

Gondolom, most jön a szokásos "mert biztos dagadt/öreg/csúnya vagy" replika. Ebben az esetben sincs motivációm, senki szamara nem leszek, miközben mellettem nyálaz a telivér kancákra. Ugye, érted?