Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi tévő legyek, ha én egyértelmű jeleknek vettem a férfi viselkedését, de akárkivel beszéltem róla, senki nem így értelmezte?
Van egy férfi, aki nagyon-nagyon tetszik, ugyanakkor csak látásból ismerjük egymást. Történt, hogy egyik alkalommal, amikor egymásba botlottunk (értsd: a folyosó két vége felöl egymás irányába sétáltunk szembe egymással), akkor egymás arcát néztük. Aztán még aznap összefutottunk mégegyszer, akkor velem volt egy kolléganőm is és akkor közelről is megnézte az arcomat.
Viszonylag sokszor botlunk egymásba, de van, hogy dolga van, van, hogy éppen én csinálok valamit, ilyenkor futólag egymásra nézünk és megy tovább az élet.
Lényeg: Én teljesen biztos voltam benne, hogy ezek alapján minimum szimpatikus lehetek neki, ezért kinyomoztam a nevét, rákerestem facebookon és innentől jön a bonyodalom. Ugyanis megosztottam ezt a sztorit a bizalmasaimmal és valaki azt tanácsolta, hogy jelöljem be, maximum nem jelöl vissza, de akkor legalább egyértelmű lesz, hogy nem érdeklődik irántam, míg mások azt mondták, hogy lehet csak beképzelem, mert nekem eleve tetszik ez a férfi. Úgyhogy be se jelöltem, mert teljesen elbizonytalanodtam, ráadásul nem is tudom, mit mondanék neki egy esetleges visszajelölést követően, hogy honnan tudom a nevét. Az is lehet, hogy párkapcsolatban van, nem tudom, illetve beégni sem szeretnék, de 50 év múlva bánni se, hogy ennyire cselekvőképtelen voltam fiatal koromban. Rengetegszer gondolok rá, nagyon tetszik, de így lépni nem merek, habár ez a semmittevés se jó, mert felemészt a bizonytalanság. Te mit tanácsolsz?
Hát ha nem tudsz neki írni, akkor jelölni kell csak. Úgy is elfogadja, mert csak úgy lehet neki írni. Vagy ha nem fogadja el, akkor meg az alapján leszólíthatod, hiába vannak ott többen, mert már nem azt akarnád mondani, hogy meg akarod ismerni, hanem, hogy bejelölted és nem jelöl vissza, így írni se tudsz neki.
Ebből hiányzik a hogyan, így nem tudhatjuk a leírás alapján, hogy mit érezhet, mert nem tudjuk hogyan nézett. Viszont akárhogy is, azt tanácsolom, hogy tegyél az életedért. Pont, mert 50 év múlva bánhatnád ha nem. Nem ciki az, hogy tetszik nekünk valaki, és ezért kutatunk utána, sőt nem csak normális, de tök cuki is. Szóval hajrá hajrá és sok sikert!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!