Férfiak, nektek bejön ha egy nő őszintén és nyíltan megmondja, amire gondol?

Nekem alapvetően bejön, mert én a szavakból értek, nincs kedvem kitalálni, hogy "mire gondolt a szerző", aztán meg jön a jajgatás, hogy tök máshogy értettem. Már többször volt, hogy félreértettem a szavaikat vagy a reakcióikat, és egy ideje már óvatos vagyok ezzel: nem feltételezek, nem reagálok első gondolatra. Ezek miatt én szeretem, ha megmondják a nők, mit akarnak, mit gondolnak, mi a véleményük.

A csomagoláson viszont sok múlik: a bunkó, túl direkt stílus nem jön be, a másiknak is vannak érzelmei, nem mindegy, hogy fogalmazunk. A szándék is fontos: ha őszinte segíteni akarás, nyitott véleménycsere, stb., akkor rendben van a dolog (és ekkor jellemzően a csomagolással sincs baj), ha viszont a másik ledózerolása a cél, akkor nem vagyok rá kíváncsi. Az értelem a harmadik, ami számomra elengedhetetlen: hogy valakinél lehessen érvelni, megértse az észérveket, el tudja fogadni, ha nincs igaza, vagy egyszerűen a másik máshogy gondolja. Ha csak fújja a magáét, mint a papagáj, abból gyorsan kiszállok.

Én is ilyen típusú lány vagyok és eddig az a tapasztalatom, hogy általánosságban nem rossz dolog, de sok srácot megijeszt, nem feltétlen tetszik nekik illetve ha a másik nem ilyen, nem proaktív akkor ez engem elkezd frusztrálni és kihozhatja belőlem akár a legrosszabbat is. Illetve olyan is volt aki egyszerűen nem hitt nekem vagy nem akart hinni, pedig sose hazudtam neki.

Szerintem sokakat megijeszt ez.

24-es jókat mondasz, de kiegészíteném a megijesztést azzal is, hogy sokakat össze is zavar. Mivel amit te és a hasonló őszinte nők képviseltek, az - valljuk be - meglehetősen ritka. Rengetegen megszoktuk a hazugságokat és játszmákat, és amikor találkozunk egy őszinte nővel, sokszor ezek a régi tapasztalatok és berögződések szembe mennek azzal, amit tőletek kapni tudunk, a nyílt játszmamentes őszinteséget. Ismerem ezt a helyzetet, jártam is benne, és ilyenkor szeretnék megbízni mindig az adott nőben, és próbálom átadni magam neki, csak közben dolgozik a háttérből a múlt által generált kognitív disszonancia is néha. Amikor hinni akarsz neki, de mivel túl sokszor csaptak be korábban mások, ezért tudat alatt folyamatosan figyeled a lehetséges ellentmondásokat is. Tehát igaz és jó amit mondasz, csak szerettem volna ennek a hátterére is rávilágítani, hogy mi okozza nálunk férfiaknál ezt a fajta jelenséget, akiket megijeszt ez.

Aztán persze van rengeteg olyan férfi aki nemhogy nem igényli hanem kifejezetten taszítja ez a fajta őszinteség, mert sérti az egóját, meg egyszerűen nincs azon a szinten hogy őszinte legyen a másikkal ő maga is. Igazából ez nemfüggetlenül is megvan mindkét oldalról.

#25 (24 vagyok) ezt én is ismerem a másik oldalról. Velem is volt olyan (ugyanazzal a pasival aki pl.: nem hitt nekem, őszinte és direkt voltam és nem kezelte jól), hogy hinni akartam az adott férfinak amikor leültünk a félreértésünket tisztázni, nem is tűnt úgy mint aki hazudik, meg a korábbi szituban se tűnt úgy, hogy hazudok, oka se lett volna rá. De nehezen ment. Mondtam is neki, hogy ne vegye magára, nem személyes, de nem tudok neki hinni pedig szeretnék.

Tipikus ez a "nem minden férfi csak a szexre utazik" esete. Nem akartam hinni neki, pedig szeretnék hinni abban, hogy vannak rendes férfiak. De valóban, ha az ember nem ezt tapasztalja (nekem pl.: apukám tartott szeretőt többször anyum mellett, így romantikus ügyekben eleve nehezen gondolom azt, hogy a férfiak lehetnek rendesen is, pedig van sok jó férfi barátom), akkor nehéz elhinni. Abszolút igazad van.

Ugyanez, csak a másik oldalról :) Kellett már hasonló módon biztosítanom nőt, hogy ne vegye magára ha néha kicsit szkeptikusabb vagyok, én alapból szeretnék és próbálok is hinni neki. Csak közben dolgozik a fejemben is a múlt, és a tapasztalatok, és ez némileg megnehezíti. De szerencsére nem lehetetlen vállalkozás, ha elkezdik az embert újra pozitív és őszinte tapasztalatok érni a másik nemtől, szerintem hajlamos lehet némileg visszaváltozni a korábbi, nyíltabb, naívabb és őszintébb érzelmi valójába. Vagy lehet csak nálam van ez így, nem tudom.

Meg van még egy örök dilemma ilyenkor. Hogy mi van ha a másik fél ennyire ügyes, hogy az őszinteség látszata ami a megtévesztés maga, tehát egyfajta magasabb szintű megtévesztés. Ezek érdekes kérdések, mert szerintem rám is szoktak gyanakodni, meg én is másokra akaratlanul is. Rendesen mentális sakkjátszmává tudnak változni a dolgok néha ettől a tényezőtől is. Bár én általában szeretem az ilyet is, mert érdekessé teszi a dolgokat.

Sziasztok,

Én nőként azt mondom, nem éri meg őszintén beszélni érzésekről. Volt egy kollégám, aki keresett, érdeklődött, ezt játszottuk hónapokon át, és amikor elmondtam, hogy azt hiszem érzek iránta és talán jobb lenne, ha távolságot tartanánk, mert ő nem egyedülálló, egyszerűen mintha semmit sem mondtam volna és eltávolodtunk. Nem mondta ki, hogy ő érez e vagy, mi van benne, kétségek közt hagyott. Soha többé