Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogy lehet az, hogy az új...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy lehet az, hogy az új nővel ilyen csodálatosan megvannak egymás mellett?

Figyelt kérdés

Az exem még nekem a volt barátnője mellett írogatott nekem, majd mikor vele szakított, összejöttünk.

A kapcsolat alatt én úgy éreztem, hogy ő nárcisztikus jeleket mutatott. Exeiről úgy beszélt, hogy őrültek, féltékenyek voltak rá, két nőre különösen haragudott, aki vele szakított, és aki 5 alkalomnál nem randizott vele többet.

Mikor velem volt, elrejtette a közös képeinket, és levette a kapcsolati státuszunkat is, úgy hogy nem is szakítottunk.

De 4 hónap után ő szakított velem.

Aztán most mégis ő boldog mással, mert pont a következő nővel nem játszadozik. Kb. 2 hónap járás után összejött a baba, és kb. 3 hónap után össze is házasodtak. A felesége úgy nyilatkozik az exemről Facebookon, és Instán, hogy milyen jó férj, és apa, még a profilképük is mindig ugyanaz a kép mindkettőjüknek. Engem meg volt úgy elhanyagolt, és ha nélküle mentem valahova, akkor aznap nem is találkozott velem.

Már 3 éve hogy együtt vannak, és a volt barátomnak ezt a nőt eszébe se jutott ott hagyni sem.


2023. okt. 24. 18:41
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
78%
Mert új.
2023. okt. 24. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
100%
Mert konktetan ez a no az, akire vagyott.
2023. okt. 24. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
100%
Mert gondolom benne megtalált mindent.
2023. okt. 24. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
100%
Kene vissza? Vagy mire fel ez a nosztalgia a narcisztikus pasira?
2023. okt. 24. 19:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:
Nekem nem kellene, de nem értem, hogy hogy nem szív az élet semmilyen területén sem.
2023. okt. 24. 19:38
 6/14 anonim ***** válasza:
94%
Miért vagy rosszindulatú?
2023. okt. 24. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 A kérdező kommentje:
Én vagyok rosszindulatú, mikor ő vágott át engem, meg nekem kuuuvázott le más nőket?
2023. okt. 24. 19:48
 8/14 anonim ***** válasza:
89%
Rosszindulat másnak rosszat kívánni.
2023. okt. 24. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
85%

Én azt mondom lépj túl és ne foglalkozz vele, nem éri meg, tapasztalat.

Én is ismerek hasonlót... új helyre költöztünk a párommal, akivel akkor már 6 éve voltam együtt és kicsit nehezebb időszakát élte a kapcsolatunk. Na és megjelent ez a bizonyos pasi és iszonyat megkavart.

Soha rá sem néztem másra párom mellett, viszont neki sikerült totál elcsavarnia a fejem. Szép lassan el kezdett flörtölni, kétértelmű megjegyzéseket tenni, incselkedett.. majd írogatott, idővel már szexuális tartalmú dolgokat is, mint pl mennyire kíván stb stb. Addig-addig, h eljutottunk többször is a csókig, amit azóta is iszonyat bánok.

Neki is volt barátnője, de egyáltalán nem zavartatta magát, simán bevallotta nekem egyik beszélgetés alkalmával, h már többször is megcsalta őt ill korábbi bnőit is. Lényeg a lényeg, h engem nagyon megviselt, teljesen összezavarodtam, egy idő után el is kezdtem érezni iránta, lelkileg tök megviselt, miközben ő élte vígan az életét és egész idő alatt csak játszadozott, hülyített. 1x egy buliban kb mellettem dugta le a nyelvét egy csaj torkán úgy, hogy előtte 20 perccel még velem csókolózott. De azért posztolgatta mennyire szerelmes. 🤦🏻‍♀️

Ez durván 1,5-2 éven át húzódott, mire elküldtem a bús pcsába és megkértem h felejtsen el. Utána láttam, h szakítottak a barátnőjével és konkrétan 1 hónap elteltével már össze is jött egy idősebb, gyerekes anyukával, aki hálistennek itt lakik a mi lépcsőházunkban, úgyhogy majdnem minden kva nap nézhetem a pofáját, összetalálkozok vele liftben, lépcsőházban, ott áll a kocsija a parkolóban, van h pont mellénk áll stb. És persze megy itt is a nagy szerelmes posztolgatás.

Tudom én is aljas voltam a barátommal szemben, de amit ő művel az kritikán aluli és látod mégis vígan éli az életét, pedig szarrá csalja minden nőjét...

2023. okt. 24. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
100%

Lejet lehúzza pénzes a nő.

Vagy a nő apja betart.


Amugy egy pokol lesz a nő élete. Az álcát nem fogja bírni a pali fent tartani.

2023. okt. 24. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!