Magányosok, egyedülállók! Hogyan élitek meg a társtalanságot?

Idealizálok néhány pillanatot pl. jó volna este hazaérni és valakinek elmesélni az aznap történteket, valakivel együtt fürdeni este, meginni egy pohár bort, megnézni egy filmet és közben egymás mellett belaudni.. vagy arra hazaérni hogy meglepi gyertyafényes vacsorával vár, és a kedvencemet főzte :D

vagy reggel a kávét ahogy szeretem hozza az ágyba, majd szexelünk egy nagyot és egész másképp indul a napom... :D

Aztán rájövök, hogy ezek idealizált pillanatok. A valóságban nem gyertyafényes vacsi, hanem a szennyes, mosatlan tányérok tornya, szétszórt zoknik várnának, és nem a kedvencemet főzte, hanem valamit amit ő szeret és bűzlik tőle a lakás.... nem kávéval köszöntene az ágyban, hanem hogy elégítsem ki stb.

Szóval jobb egyedül! :)

Nagyon rosszul. Most vagyok abban a korban, amelyben mindenki nagy változásokon megy át és együtt küzdenek. Ezzel szemben én egyedül. Összeköltözés, eljegyzés, esküvő, gyerek, 2 gyerek, valahol már három is van... Én meg még nem is csókolóztam.

Elköltöztem egyedül, de valószínűleg pár hónapon belül visszaköltözök, mert ez, ami 8 hónapja van, ez rohadt szhar. Este 8-ig kóválygok a városban, mert nem akarok hazamenni egyáltalán, mert nincs senki, aki várna. Televágom magam programokkal, elfoglaltságokkal, csakhogy ne kelljen otthon egyedül maradnom. Én vagyok az egyetlen, aki folyton túlórázik, mert engem nem vár otthon senki és semmi, a szüleimmel való kapcsolattartás már nem igazán dob fel, de nincs senki másom. Mindenki a párjával van elfoglalva, oda összpontosul a figyelem.

jó lenne egy fárasztó munka nap végén csak össz bújni és filmezni egy barátnővel vagy együtt menni strandolni stb.

sajnos nem vagyok a nők kedvence ez van, el fogadtam így marad a munka elég unalmas de ez van.

Mivel egyedül vagyok, sokszor hozzák fel a barátaim, hogy miért nincs kutyám/macskám. Sok cuki videot nézek róluk, és néha jó lenne egy kisállat... de az akkor is itt van, ha nincs kedvem hozzá. Gyereket is ugyanezért nem akarok. Pár éve szült az egyik barátnőm nővére, és mikor átküldte a képeket, az volt az első gondolatom, hogy neki azt a gyereket haza kell vinni, és a lakásában tartani. Mindig ott lesz.

(Nem vagyok idióta, tudom, hogy a gyerekek a szülőkkel laknak, de akkor teljesen megértettem, hogy ez mekkora elköteleződés.)

A párkapcsolattal ugyanígy vagyok. Ha lenne párom, mindig itt lenne. Most jön az önző része: a kapcsolatok jó oldala tetszik. De ha hétfőn úgy kelek, hogy nekem ma nincs kedvem kapcsolatban lenni? Vagy azon a héten nincs? Olyan értelemben, hogy nem akarok senkivel beszélni, nem akarom, hogy valaki mászkáljon a lakásban, pakoljon a konyhában, itt legyen velem egy légtérben.

És akkor sokan mondják, hogy laza kapcsi meg minden, de az nem én vagyok. Én azt lelkileg nem bírom. Azt kéne, hogy amíg nekem egyedül van kedvem lenni, a páromat bezárom a szekrénybe. Addig nem létezik. Nem azt akarom, hogy elmenjen, hanem mint egy könyv vagy egy film, ha becsukod, leállítod, nem történik semmi. Csak ha ott vagy.

És felfogom, hogy ez beteg dolog, ezért inkább maradok egyedül.

#18 kitartás, lassan egész elterjedtek lesznek a robotok :D

Azt pont leállíthatod 😃

18#

Neked egy full extrás vibrátor kell.

És egy élet nagyságú Antonio Banderas sex bábu élethű genitáliákkal.