Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Aki képes vakon bízni a másikban, az megérdemli, hogy becsapják?
8 nem válogatni akarom a pasikat.
Hanem kizárolag csak korrekttel szerelmessel lenni.
Nem aztvtanulni hogy na ez se az meg az se.
Azok haljanak meg.ne létezzenek egysszerüen.
#16: Semmi cinikus szöveg nincs ebben, szimplán egy tárgyilagos megállapítás. Oké, hogy te maximálisan hárítanál mindig, minden felelősséget, de az élet nem így működik. Kezdj már el felnőni.
És de, rendszeresen tartanak izgalmasnak. Én sem értem, hogy miért, de ez van.
Kárörvendésről meg szó sem volt. Kezd unalmas lenni, hogy konkrétan elmebetegek írogatnak ebbe a kategóriába, akik mindenhova belelátják a paranoiás tévképzeteiket. Mi a fenéért nem vagytok képesek elmenni egy pszichológushoz vagy pszichiáterhez?
#17: Igen, egyébként ilyen is van. Egyszer én is kifogtam egy lányt, aki szakításkor és utána próbált mindent maximálisan a nyakamba varrni, mintha ő benne sem lett volna a kapcsolatba. Azért elég sokatmondó volt, hogy egy másik ex kelt a védelmemre és még a csaj gyerekkori barátja is.
Egyébként igen, aki nagyon győzködős, hogy "nem olyan", az általában gyanús.
5-12, hát... nagoyn szép, hogy szeretnél egy utópisztikus világot... de az utópia lényege, hogy nem létezik, csak álom.
Én is szeretném, hogy elsőre sikerüljön minden, de lásd be, tök irreális, hogy mindennemű gyakorlat és tapasztalat nélkül egyből mindent profin csináljon az ember. Ebből a szempontból a párválasztás pontosan úgy működik mint a hegymászás, üvegfűjás, biciklizés vagy gitározás. Csak és kizárólag gyakorlással és tapasztalatszerzéssel tudsz fejlődni, hiszen tudásra van szükséged, hogy jobb legyél.
A szöveged alapján te elutasítod azt, hogy tanulj az eddigi élményeidből. Ez kb csak arra lesz jó, hogy a jövőben is kifogd a nem megfelelő embereket és megint kudarcélményed legyen.
A kérdésre:
a vak bizalom meg... hát... önmagában elég fura. A jó párkapcsolat szerintem az, ahol megbízhatsz vakon a másikban. De ez valójában nem vak, hanem kiérdemelt bizalom. És annak ellenére, hogy kb mindent egy lapra teszel fel, nem fogsz cslaódni, hiszen kiérdemelt bizalom, van alapja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!