Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A barátom azt akarja, hogy jövő nyáron ne dolgozzak azért, hogy sok időt töltsek el vele mit lehet tenni szakításon kívűl? 23/L
A barátom ő egy olyan ember aki a gyerekkori lakhelye és körülményei miatt nem tudott magának tizen éves korában barátnőt találni. Sőt húsz évesen lett meg az első vele, sikerült is volna ezt a nyarat letudnia. De a csaj előbb alázta meg. És a hiányosságai miatt azt mondta, hogy neki a normális párkapcsolathoz ahhoz, hogy betudjon pótolni dolgokat feltétlen szüksége van egy együtt töltött nyárra együtt legalább. Azért, hogy megtudja milyen a valódi tini, fiatalkori párkapcsolat amire nem volt lehetősége még abban a kórban. És ezt nem is azért mert nem lett volna esélye a lányoknál szimplán nem ismerte őket. De jobb lenne több ilyen is, de ha azt az egyet megadom neki akkor utána nem érdekli. A covid időszak is nagyon tönkretette pluszban. Meg amúgy is rossz élete volt. Igen én meg is értem mondjuk azt, hogy fáj neki az, hogy akkor amikor kamasz kórban volt teljesen nem tudta kiélvezni a párkapcsolat szépségeit, ezért most akarja. A fiatalkorú lányok pedig erre esélyt nem adtak neki, mert nem érdekelte őket, hogy milyen hiányosságai vannak. A nyár alatt azt érti, hogy együtt töltött mindennapok, abban megegyeztünk, hogy ez heti 3-5 nap lenne ígyis. Mert mindkettőnknek vannak barátai és családja is akikkel szeretnénk néha szintúgy időt tölteni, kirándulások, bulik, fesztiválok, stb. De én már több nyáron át dolgoztam. Amiket ha akarom szüleim szerintem többségben nekem is fizetnek. Mert ha dolgozok is költenék ilyenekre valamennyit saját pénzből, de én úgyis ilyen szarságokra költenék új ruhák, akkori legjobb Iphone, táska, stb amiből már amúgy is van kis ezer szüleim mindig vesznek új ruhákat saját pénzből akkor is ha dolgozok. Most idén megvettem a 14 Pro Maxot, hát mit ne mondjak nem sokkal jobb mint a 12 xd De van 1-2 nem ilyen dolog is amit szüleim sem fizetnének vagy nem tudnának fizetni. És azokra fáj azért a fogam de 1-2 évet várhatnak azok is. Azt mondta ha egy nyarat végig töltök vele és többet nem is azért jó lenne ha nem az egész nyarat dolgoznám végig utána sem ameddig esetleg össze nem költözünk és házasodunk meg ilyesmi. Persze ő ilyesmit sem most tervez. Mert egy éve kezdett el tanulni három év múlva végez. Utána akar elkezdeni dolgozni azon az ősszel kezdené el és utána tervezi a dolgot. A fiatalabb korosztály teljesen szánalmas módon utasította vissza, a kortársaim között akadnak olyan lányok akik nem csinálnak semmit. De ők foglalatak, ezért nem tudott velük mit kezdeni az közös bennünk, hogy mindketten tanulunk még. Csak ő a nyarakat szabadon akarja tölteni addig ameddig megteheti. Mondván egyszer úgyis dolgoznia kell. Legalább, hogy elkezdett tanulni azzal a jövőjét már elkezdte építgetni. Még ha kicsit késve is de folytatta a tevékenységet. És elvileg eléggé ért is hozzá. Annak semmi értelme ha megdorgálom egy ilyen embert mert akkor csak megutál és vége lesz mindennek. Azt mondta ha együttélést tervezgetünk már és akkor sem akarna dolgozni akkor megdorgálhatom majd. Ő is csak egy tini hiába is vannak olyan egyének akik elmúltak 25-ök szintén akik kezdenek valóban felnőni. Nem a felvágós emberekre gondolok mert az kimondott gyerekes viselkedés. Igaz neki nem az intelligenciájával a baj nem éretlen amúgy. Csak komoly hiányosságai vannak párkapcsolati téren, amik miatt depressziós és nem tud elengedni. Azt mondta, hogyha ő most alapból egy olyan ember lenne aki már dolgozik akkor a párkapcsolat annyira fontos neki, hogy 1-2 évig ígyis-úgyis befejezte volna a melózást. Másrészt azért is probléma az, hogy melózok mert attól fél, hogy közös programokat mondanék le a munka miatt. Amikből lehet sajnos nagy veszekedések lennének. Csak, hogy végre időt is tudjon tölteni a szerelmével ameddig megteheti. Azt tudni kell barátomról, hogy egyébként szerencsére kis igényei vannak és elfogadja azokat a dolgokat amilye van. De volt már olyan alkalom a covid időszak alatt pl, hogy valami drága dolgot akart megvenni és munkát vállalt.
Szerintetek mit tegyek? Felmondjam a nyári munkát azért, hogy vele lehessek? Mert én is akarom, de kellene a pénz is azért. De a vele töltött több idő is ér talán annyit. Egy nyarat hagyjak ki csak?
20. évig tini az ember, és sokan már 25 alatt is komolyak. (Ez nem jelenti azt, hogy be élveznek az életet)
"egy olyan ember lenne aki már dolgozik akkor a párkapcsolat annyira fontos neki, hogy 1-2 évig ígyis-úgyis befejezte volna a melózást."
Hogy mi? És miből szándékozna megélni?
Amúgy meg még egy év van jövő nyárig. Várd ki a végét.
Amúgy most esik le, hogy szeptember van 😅 Tehát a nyár most múlt el. Kérdés, miért nem most nyáron voltatok együtt? Meg mi van a nyárig hátralévő majdnem egy évben? Ősz, tél, tavasz? Ott nem fontos együtt lenni?
Én például párommal voltam nyáron nyaralni, azon is agyalok, hogy esetleg télen pár napra menjünk valahova. De hogy jövő nyáron mi lesz, fogalmam sincs 😅🤣
Csávó meg már így egy évre előre lefoglalna egy teljes nyarat. Hát eskü nem normális
#16 Crisopher, múltkor pont egy nagyon hasonló kérdésre hasonlót válaszoltam, de lepontoztak :D Most elő nem guberálom, de az is ilyen valszeg újra kiírt copypaste
kamu volt hogy nem illett az évszakhoz és a szituhoz, de senki más nem akarta észrevenni :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!