A nők miért nem értik meg hogy mennyire rozoga az egészségem?

Gyerekkorom óta hasfájós vagyok, IBS-nek titulált tünetegyüttés, a vastagbél elég problémásan végzi a dolgát, ami a xar helyben tartása lenne, amig megfelelő mértékben ki nem szárad. CSAK ENNYI DOLGA LENNE.

Különböző mértékben súlyos volt ez az összefosós puffadós helyzet az évek során, így 34 éves koromra mostmár a gyomrom kezdett leépülni, mert az is képes annyira felfúvódni még akár üresen is, hogy nem tudok egyenesen állni amíg valahogy ki nem préselem a nyelőcsövön.

A barátnőktől többnyire megvetést és undort váltott ki ez a dolog, nekem meg állandó feszültséget és stresszt kellett elviselnem, hogy kitaláljam hogyan tudom kibekkelni a dolgot feltűnés nélkül, mivel ugye a WC ajtón áthallatszik, illetve szellőztetési problémák.

Meg úgy anblok megbízhatatlansági problémák, mivel nem tudok futkorászni a nő életének megoldásához szükséges ügyes bajos dolgokért egész nap, reggelente 20 perc WC, ebéd után fájdalom, gyomor puffadás 1-2 órán keresztül, stb. reggelizni sem tudunk együtt, mert amint a számba kerül a kaja, máris menni kell.

Az egész természetesen összefüggésben van a stresszel, ami meg egy öngerjesztő folyamat. Minden hétköznapi helyzet egy aknakeresős helyzet, tehát bármikor kártyavárként omolhat össze minden.

Próbálom élvezni az életet amennyire lehet, de a tünetegyüttes miatt kívülről egy zárkózott savanyú goromba embernek tűnök, ráadásul nem is mosolygok, mivel össze vissza állnak a fogaim. A szabadidőmet általában egyedül töltöm, szóló tevékenységekkel.

Mondjuk az is kicsit felháborít, hogy a nőknek volt pofájuk engem megvetni és undorogni rajtam, de amikor akkorát szellentenek reggel hogy kiszakad a fürdőszoba ajtó, és azt hiszik, hogy én alszom és nem hallom, szóval azt lehet?

Meg volt amikor dugást akart a kis szemem fénye aztán mondtam hogy most nem lehet, akkor is úgy fujjongott mintha valami genetikai hulladék lennék. Én meg egyszer volt hogy megtapsoltam, amikor kiment reggel a konyhába és azt hitte, hogy én nem hallom, mert alszom...és persze akkor is én voltam a selejt.

Sajnos munkahelyen is csak éppen tudok meglenni így, de gyereknevelés vagy állandó folyamatos rendelkezésre állás egy nőnek, hát az kicsit lehetetlen lenne.

Persze van aki támogat meg minden, mondja, hogy nem baj, meg oké, de azért lássuk már be hogy ez semmilyen körülmények között nem fér bele a képbe.