Nők, akik nem akarnak gyereket, miért nem akarnak? Kort is írjatok.

Egyébként van egy most 45 éves rokonom aki elvileg mindennel jobban akart gyereket, de 12 éve nem volt férfi az eleteben… ugyanolyan beteg szorongó mint én egyébként

Ő már állítása szerint az öngyilkosságot fontolgatja amiért nem lehetett gyereke, meg reménykedik hogy majd 50 évesen szülhet, random hívogatva a kevés családtagot és sír nekik hogy neki nem lehetett gyereke, ha a Tescóban meglát egy gyereket akkor jön a sajnálás hogy milyen ronda no és neki van gyereke, bezzeg ő milyen szép, neki meg nincs… és bárki vele van a családból egész nap ezt kell hallgatni….

Közben meg olyanokat mond hogyha lett volna gyerekre akkor bezárva tartaná mert félne hogy mi lesz vele….

31 vagyok, ilyenkor már sok no nagyon akar, én bele is halnék ha most lenne, de néha felek attól hogy 15 év múlva belőlem is egy ilyen elmebeteg nárcisztikus szipirtyo lesz majd mint ebből a rokonbol

Én szeretnék, de volt időszak, amikor nem akartam. Engem eléggé elcsesztek a szüleim, nem akarnám, hogy én is tönkretegyem valaki életét. Plusz nem akartam, hogy ilyen szar világra szülessen, hogy bántsák a suliban, hogy szegény legyen, hogy f.aszságokat tantsanak neki a közoktatásban, hogy fájjon a szíve, stb. Meg nyilván 1-2 gonddal kevesebb, ha nincs, nincs kiért aggódni max a párodért.

Emellett pedig fel tudok sorolni 1000 okot arra, hogy miért szeretnék :D

27/N

31: Hát tudna örökbe fogadni is, meg foglalkozást is olyat választani, ami gyerekekkel kapcsolatos.

Ha heti egy alkalom is.

45 évesen egyedülállóként?

Amúgy sem hiszem hogy szeretne, sajátot akart elvileg

De alkalmatlan lenne rá. Csak direkt sajnaltatja magát mert ebbe született bele.

A kutyájával nem tud rendesen foglalkozni.

Vett egy élethű babát amit berakott az ágya közepébe és amikor a kutya hozza akar érni direkt látványosan leorditja…

Tudja ő is hogy képtelen lenne egy gyerekkel bármit csinálni, csak most így hogy nem lett hívogathat mindekit bogve hogy neki nem lehetett gyereke…

Felek hogy velem is ez lesz és ilyen pszicho leszek

Valahogy a terhesség és a szülés meg a gyereknevelés gondolata nem vonz, és nem vonzott sosem, az alábbiak miatt.

- A babáktól nagyon kellemetlenül érzem magam, nem tudok velük mit kezdeni, zavarban vagyok, ha valaki a kezembe nyom egy csecsemőt vagy kisgyereket.

A gyerekekkel amúgy nincs bajom, sőt olyan 6-7 éves koruktól kifejezetten jól kijövök velük és ők is szeretnek engem, de az ennél kisebbekkel sosem tudtam kapcsolódni, kellemetlenül érzem magukat a társaságukban, nem tudok velük játszani, gügyögni, múltkor bemutattak nekem egy 4 évesforma kislányt és lányos zavaromban kezet fogtam vele... :D

- Ezek mellett én szeretem azt a szabadságot, amit a gyerekmentes élet ad, hogy nem kell mást figyelembe vennem a döntéseim során, csak a saját igényeimet és a saját érzéseimet, én szeretek magamnak élni a magam módján flexibilisnek lenni akár költözés, munkavállalás tekintetében, és nyilván, ha gyerekem lenne, onnantól kezdve minden döntésem először az ő érdekeit nézné. Nekem háziállatom is azért nincs, mert egy olyan felelősségnek tartom, amit én nem szeretnék magamra vállalni (napi sétáltatás,etetés fix időben, időben érjek haza,stb), nemhogy egy gyereket. Pl. szeretek utazni, szeretem a hobbijaimat, olyan jó vagyok a hobbijaimban, szeretem az életmódomat, az életszínvonalamat, szeretek meditálni, szeretem a csöndet, a hangzavar kifejezetten irritál, szeretek lustálkodni vasárnap reggelente egy jó könyvvel az ágyban vagy ha épp van partnerem és olyan kedvünk van, akkor napi 8 órát szexelni hétvégén, ezek (kis)gyerek mellett kb. lehetetlenek.

- Egy gyerek kva sok pénzbe kerül. De borzasztó sokba, már csak az alapellátása is. És akkor még vegyük figyelembe, ha mondjuk aza gyerek elkezd sportolni, vagy zenélnivagy bármi önmegvalósító / hobbi tevékenyégbe kezdeni, én szeretem a pénzem magamra költeni, vagy épp nem elkölteni semmire, vagy befektetni vagy azt csinálni vele, amit én akarok.

- Ha utaznék is gyerekkel, akkor figyelni kell arra, hogy gyerekbarát szállás és program legyen, ne unatkozzon a gyerek, és gyakorlatilag nekem szülőként csak extra stressz az egész "nyaralás" mert ugyanúgy a gyereket kell felügyelnem csak egy totál idegen közegben.

- Egészségügyi okok miatt sem szeretnék gyereket, bár nyilván a terhesség egy természetes és áldott állapot, egyáltalán nem veszélytelen, még egy sima terhességnél is gyakori a hajhullás, csontritkulás, a terhesség alatti cukorbetegség, visszeres problémák, fogak rohamos leromlása, szülés utáni húgyúti fertőzések, a szülést követő vérzés, pelenkahordás, esetleges s-gglyukszakadás stb., én ennek nem szeretném kitenni magam. Dohányozni se dohányzok, mert nem akarom vállalni a kockázatát a tüdőráknak, kihulló fogakat meg gyenge csontokat se szeretnék. Nyilván a terhesség nem garancia erre, ahogy a tüdőrák se biztos kimenetel a dohányzás mellett, de azért mégiscsak magasabb kockázattal jár.

- A világ nem egy szép közeg egy felnőttnek sem, nemhogy egy kisgyereknek, pláne nem a jövőben, ha lehet hinni a vészjósló jövőképben. Értem ezt mind társadalmi mind pedig környezeti jövőképre.

- Úgy tetszik a testem, ahogy van.

- A gondolat, hogy a gyerek lepisil, lehány vagy lefos vagy leköp (mindezekre elég nagy esély van az első pár évben), elmondani nem tudom, mekkora émelygéssel tölt el. Nem szeretnék ezzel foglalkozni. Volt egy exem, egyszer én vittem le a kutyáját sétáltatni, és amikor nekem kellett felszedni a kakiját, akkor nem vittem soha többé. Számomra ez undorító dolog, nem szeretnék mások székletével foglalkozni. Még a saját gyerekemével sem, elég nekem a sajátomra figyelnem, hogy egészséges vagyok-e mittomén.

- Ha egyszer gyerekem van, azt nem tudom visszacsinálni, és inkább bánjam meg azt, hogy nem vállaltam gyereket, mint azt, hogy igen és ez esetleg kihasson a gyerekemmel való kapcsolatomra.

- Amikor gyereket vállalok, vállalom a kockázatát annak, hogy az a gyerek fogyatékos lesz vagy bármi miatt speciális igényű lesz, amivel én személy szerint nem szeretnék megbirkózni. Én ismerem magam, én nem tudok és nem akarok önfeláldozó módon élni, egy egészséges gyerek is megköveteli ezt, nemhogy egy akár mentálisan vagy fizikailag hátrányos helyzetben lévő gyerek.

- Egy gyerek egy életre szóló elköteleződés, lehet én vagyok érzelmileg visszamaradott ehhez, de én nem szeretnék egy életre elköteleződni semmi és senki mellett, hanem muszáj, pláne bármi és minden áron.

- Bármelyik gyerekes ismerősöm életét megnézem, nem irigylem egyiket se, nem vágyok rá. És nem azért, mert sz-r életük van, ők így boldogok (gondolom - többnyire), de számomra nem vonzó egyáltalán az, amit ők csinálnak nap int nap. Ellenben a gyerektelen, utazgató, kiránduló, boldog, támogató párkapcsolatban élő barátaim élete már inkább olyan, amivel tudok azonosulni.

- Egyszerűen csak nem akarok gyereket.

Mikor ilyeneket olvasok ennyi embertől midig megnyugszom, én az életben csak azt látom hogy mindenki a gyerekre hajt, ha az ismert embereket megnézem, alig van pár akinek nem lett gyereke…

30 évesen még le is szarom hogy nincs, csak 50 évesen már mindekit le szoktak sajnálni…