Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Létezik olyan, hogy pár év elteltével nem ismered meg azt, akibe szerelmes voltál?
Sziasztok!
28/N vagyok. Kb. öt évvel ezelőtt történt, hogy nagyon rondán összevesztünk egy fiúval, Attól függően, hogy melyikünket kérdeznek, én tartottam talonban vagy az egyértelmű elmondás ellenére nem értette meg, hogy nem akarok járni vele, csak barátkozni. Amikor elmondtam neki, hogy eljegyeztek, teljesen kiborult, nagyon sok ocsmányságot vágott a fejemhez. Később azt mondta, hogy amikor meglátta az üzenetemet az eljegyzésről, elment vedelni, majd elkezdte írni a sértéseket. Ez volt késő éjszaka, másnap délelőtt azt írta, bocsánatot kér a stílusért, de gyűlöl és soha többé nem akar velem semmiféle kapcsolatba kerülni. Azt állította, nem emlékszik arra, amikor írta a sértéseket, annyit ivott. Azóta nem hallottam felőle.
Tegnap elmentem egy buliba a barátnőimmel, és egyiküknek pár fiúbarátja is jött. Azt hittem elájulok, amikor megláttam közöttük a volt udvarlómat. A társaságra tekintettel nem mondtam semmit, de érthető módon nagyon tartózkodó voltam vele. Ő ellenben széles mosollyal bemutatkozott, a bemutatkozásnál kisasszonynak szólított, és egész éjszaka nagyon felszabadult volt, viccelődött, történeteket mesélt, velem is koccintott, sok lányt felkért táncolni, stb. Engem is, de elutasítottam, erre vállat vont és tovább ment. Szóval olyan volt, mint anno, amikor megismertem. Ha ennyire jó színész, mi értelme volt ennek a "túlzott színielőadásnak"? Pl. hogy engem is felkért táncolni.
Hajszínt váltottam azóta (barnáról feketére), más vàltozás nem volt.
Nem az egóm sérült, hanem tartok attól, hogy máig haragszik rám és mivel anno azt is írta, örúljek, hogy nem gázol el, ki tudja, mi jár a fejében, ha csak színészkedett.
"Ő ellenben széles mosollyal bemutatkozott, a bemutatkozásnál kisasszonynak szólított, és egész éjszaka nagyon felszabadult volt, viccelődött, történeteket mesélt, velem is koccintott, sok lányt felkért táncolni, stb. Engem is, de elutasítottam, erre vállat vont és tovább men"
Miért kossraztad ki másodszorra is ha tetszik? Valami nem okés veled.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!