Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Igaz, hogy 3 év elteltével már nem fog érdekelni az a személy, akibe szerelmes voltál?
Azért nagyon nem mindegy, hogy ez a szerelem pontosan mi is volt.
Persze, ha bele voltál habarodva 15 évesen az osztálytársadba, aztán átkerülsz más suliba, az érettségire már nem fog érdekelni.
De mondjuk 15-20 év házasság után a három év nem biztos, hogy elég felejteni.
Egyetértek az előttem szólóval!
Nem mindegy, meddig voltatok együtt, mennyire szeretted.
Például nekem az első pasim/szerelmem óvodás korunk óta szerelmesek voltunk egymásba, összejöttünk 16 évesen. 1 évet voltunk együtt.
Nekem mai napig elojon az a gyors szívdobogó érzés, azt sem tudok merre nézzek érzés amikor találkozunk ritkán, rajta is hasonlót látok. De azt is tudom, hogy nem jönnék már vele össze, de mivel első szerelmem volt, ez így bennem maradt.
Második meg harmadik pasim elsétál mellettem csöppet sem hoz lázba, nem érzek semmit már pedig beléjük is szerelmes voltam.
Első pasimmal 9 éve voltunk együtt, de nyilván őt szerettem a 3 közül legjobban, szerintem ezért maradt ez így bennem.
3 évig voltunk együtt, most már 3 és fél éve vagyunk külön. Pár napja ott volt egy bulin, ahová engem is meghívtak, szinte teljesen visszaestem. Pedig alig szóltunk egymáshoz...
Utána írtam is neki, de sajnos még mindig nem kíváncsi rám :'(
26/F
Korulmenyek miatt máďls dolgokat de érzek.
Pl egyiket ha meglátom évek mulva is, mai napig sértve érzem magam h elhagyott es végig szívatott. De ez az érzés csak addig tart mig látom.
Vagy másiknál: Én azt hittem szépen váltunk el. Erre kiderult hogy elhord mindennek a hátam mögött. Ha őt is mai napig is meglátom, ma is kérdojelek vannak bennem mi velem a baja.(amugy ő csalt meg ezert szakitottunk, de aztán mélybeszelgetések minden volt szakitas utan is. Es jóban is maradtunk. Aztán ezt kapom hogy valami baja van nem is köszön lejárat mások elott de valszeg hazugságokkal telebeszélték rolam a fejét és arra ad.)
Harmadik is hasonlo.
Vele azert szakitottunk mert azt hiszi megcsaltam, feltekeny volt amugy is es egy r.bancnak tart es mai napig nincs képben azzal hogy márpedig en hű voltam és ráadásul nagyszerelmemnek tartom. És évekig is kerestem.mikor eltunt. Aztan évek mulva talalkoztunk és még mindig egy r.bancnak hisz engem. Ő ebben a tudatban illetve teljes tévhitben rolam fog meghalni is.
Ha rá gondolok olyan érzésem van ami még azinte nekem ismeretlen is: hogy akit szerettem imádtam és akár ma is szívemben van éveken át is kerestem mikor eltunt, szóval az engem egy r.bancnak hisz. Ezt az érzést én nem is tudom minek lehetne nevezni amit érzek. Mintha valaki nem látna engem, hanem csak egy beképzelt valotlant látna bennem. Felfoghatatlan néha.
* jav
Nem azt érzem mintha érdekelnének, hanem más érzéseim vannak mindegyik exemtől mai nap is ha szembejönnek, vagy meglátom valahol vagy eszembe jutnak.
Az se mindegy hogyan váltatok el.
Vannak dolgok, amik után szerintem az ember másodpercek alatt kiszeret a másikból, itt a vége, kész, nincs tovább.
Pl ha rajtakapod, hogy a kutyádat b@ssza, vagy mondjuk nagy mennyiségű pedópornót találsz a gépén, az szerintem a legtöbb embernél azonnal kioltja az összes pozitív érzelmet.
11 éve nem bírom elfelejteni, pedig nem is igazán történ köztünk semmi komoly.
Mégsem megy.
Van párom és ha most itt megjelenne, eltársalognék vele (ezres pulzussal), de nem jönnék vele össze, mert szeretem a barátomat.
Ennek ellenére amíg élek, nem fogom elfelejteni őt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!